Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különlegesek, tűzszerészek és Star Wars

Szöveg: Takács Vivien |  2014. november 30. 10:06

Idén másodszorra rendezték meg a PlayIT Show elnevezésű számítástechnikai kiállítást és vásárt, ahol immáron harmadik alkalommal a Magyar Honvédség is képviseltette magát november 29-én és 30-án Budapesten.

A szombat tízórás nyitás ellenére már egy órával előbb tömött sorokban álltak a fiatalok és idősek, hogy részesei legyenek az őszi game show-nak. A SYMA Csarnokba lépve az ember joggal érezhette magát egy számítógépes játék kellős közepén: zombik, zöld hajú mesefigurák, A Gyűrűk ura és a Star Wars szereplői lepték el az egész kiállítóhelyiséget.

1595983567

A Magyar Honvédség harmadik alkalommal vett részt az eseményen, ahol a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft., az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj (KMZ) mutatkozott be. A video- és számítógépes játékok világában jártas résztvevők óriási érdeklődéssel fordultak a valódi fegyverek, harci járművek és a tűzszerészrobotok felé.
A vállalkozóbb szelleműek kipróbálhatták a katonai testnevelés egy részét is: repeszálló mellényben, gyakorló gumifegyverrel katonai ládára kellett harminc másodpercig fellépkedni, majd szintén harminc másodpercig ráülni és felállni. Aki az agyát szerette volna tornáztatni, kitölthette a katonasulis totót, ahol olyan kérdésekre kellett tudni a választ, mint például hány kereke van a BTR−80-as harcjárműnek, vagy hány főből áll a T−72-es kezelőszemélyzete.

1595983567

A tűzszerészek standjánál mindenki kipróbálhatta a robot irányítását, illetve közelebbről szemügyre vehette a különféle tűzszerészeszközöket és a bombaruhát is. Ezenkívül lézerlövészet és arcfestés is várta az érdeklődőket.
Az ország legnagyobb gamer- és IT-eseménye november 30-án este 19 óráig várja a látogatókat.

Fotók: a szerző felvételei

CímkékKatonaSuli