Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lélekben és testben is elit katonák

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. december 11. 17:00

A limanowai csata 101. évfordulója alkalmából megemlékezést rendeztek a 10-es huszárok emlékművénél, december 11-én, pénteken, Székesfehérváron.

A Fehérvári Huszárok Egyesületének szervezésében lezajlott eseményen Władysław Bieda, Limanowa polgármestere beszédében kiemelte: a Jabloniec-hegyen lezajlott ütközetben sikerült első ízben győzedelmeskedni az orosz csapatok felett, és ez egész Lengyelország számára is felmérhetetlenül sokat jelentett. Mint mondta: a hős magyar huszárok mellett a formálódó lengyel huszárság tagjai is kivették részüket a diadalból. A polgármester abbéli reményét is kifejezte, hogy az utókor még sokáig emlékezni fog a limanowai hősökre.

1596005455

Székely Tibor, hagyományőrző huszár ezredes, a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség elnöke megemlékezésében felidézte a híres csata legfontosabb pillanatait. Hallhattuk, hogy a huszároknak – parancsuk szerint – addig kellett tartani a kijelölt állásaikat, amíg az ellenséget bekeríteni szándékozó csapatok meg nem érkeznek. Több ostrom visszaverése után az oroszok középen át tudták törni végül a magyar vonalat, de az alig egy ezrednyi létszámot kitevő huszárok vakmerően bátor rohamot indítottak a túlerő ellen.

1596005456

„Noha a muszkák mindent megpróbáltak, a lélekben is testben is elit katonáknak sikerült megtörniük az ellenállást. Rájuk emlékezünk ma; és nem is elsősorban miattuk. Ugyanis főként magunk miatt kell emlékeznünk, hogy mindig tudjuk: kiknek köszönhető megmaradásunk. A limanowai huszárok élete, a hon védelmében elesett többi hős katonával együtt beleivódott jelen életünkbe" – húzta alá az elnök.

Az emlékműnél koszorút helyezett el többek között Władysław Bieda, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, és Szabó András ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, parancsnoki iroda vezetője.

Fotó: a szerző felvételei