Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dicsőségfal Szentendrén

Szöveg: Konkoly Dávid |  2015. december 11. 17:36

Az MH Altiszti Akadémia kiváló sportolóinak tiszteletére avattak emléktáblát Szentendrén, a Görgey laktanya Budai II. Lászlóról elnevezett sportcsarnokának falán december 9-én, szerdán.

A márványtáblán az Altiszti Akadémia állományában szolgálatot telesítő Rédli András főhadnagy párbajtőröző és Krizsán Szabolcs hadnagy, többszörös magyar judo-bajnok nevei szerepelnek. Krizsán Szabolcs hadnagy a judo többszörös hazai bajnoka több nemzetközi aranyérme mellett 2014-ben harmadik helyezést szerzett a montpellier-i Európa-bajnokságon.

1596005456

Az akadémia parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok beszédében kiemelte: „Büszke vagyok arra, hogy ezek a fiatalemberek az Altiszti Akadémia állományában szolgálnak, az alakulat hírnevét öregbítik, mert példát mutatnak. Olyan erkölcsi értékeket képviselnek, amelyek nemcsak sportolóként, hanem emberként is naggyá teszik őket. Ezek a kitartás, a hit és a bajtársiasság, amelyek nekünk, katonáknak is fontos értékeink."

1596005457

Az emléktáblával egy hagyományt indított útnak az akadémia vezetése, hiszen mostantól minden évben, az alakulat állományába tartozó kimagasló sikert elérő profi és amatőr sportolók nevei kerülnek majd fel egy-egy táblára, példaképet állítva a szentendrei laktanya állománya számára.

1596005457

A hazai és az európai párbajtőr bajnokságokon aranyérmet szerzett Rédli András főhadnagy a honvedelm.hu kérdésre elmondta: „Nagyon jó érzés látni a nevünket ezen a táblán. Mindig nagy öröm, ha elismerik az ember teljesítményét, különösen, ha az egész honvédelem büszke ránk. Mind a kettőnknek az a célja, hogy kijussunk a 2016-os riói olimpiára, ezért nem fogunk hátra dőlni, hanem még jobban oda tesszük magunkat."

1596005457

Fotó: a szerző felvételei

Címkékolimpiasport