Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezárult a XIX. Doni Hősök Emléktúra

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. február 19. 6:28

A hősi halált halt magyar katonák megérdemlik, hogy meghajtsuk fejünket hősiességük és áldozatvállalásuk előtt – jelentette ki Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Doni Hősök Emléktúra záró megemlékezésén, február 18-án, a nyíregyházi Hősök terén.

1599199040
A hősi halált halt magyar katonák emléke előtt tisztelegve Erdélyi Lajos úgy fogalmazott: azok, akik a 2. magyar hadseregben szolgáltak, megtettek mindent, ami tőlük telt. „Nekik köszönhetik a szövetséges erők, hogy a doni áttörést követően nem kerültek olyan katlanba, ahol óriási veszteséget szenvedtek volna" – jelentette ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: ennek ára csaknem száz-százötvenezer magyar katona életébe került, akik megérdemlik, hogy meghajtsuk fejünket hősiességük és áldozatvállalásuk előtt. „Az emléktúra azért is nagyon fontos, mert minden évben emlékeztet minket erre a tragédiára" – mondta Erdélyi Lajos.

1599199040
A 10. Szabolcs menetszázad –  amelyet a Honvédsuli Egyesület tagjai alkottak – hétfő délután érkezett Nyíregyházára, a 19. alkalommal megrendezett Doni Hősök Emléktúra rendezvénysorozat záró megemlékezésére. Az egyesület hagyományőrző tagozata a nyíregyházi parancsnokságú Magyar Királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred honvédjeit, az önkéntes ápolónőket és munkaszolgálatosokat elevenítette meg, így emlékezve a 1943. évi január 12-ei offenzívára.

1599199041
Jásdi Balázs, a Doni Hősök Emléktúra ötletgazdája és főszervezője érdeklődésünkre elárulta: a második világháborús katonai hagyományőrzőkből, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékeiből, aktív és tartalékos katonákból, valamint hagyományőrzőkből álló menetszázadok az emléktúra ideje alatt több mint ötszáz kilométert teljesítettek hetvenegy településen keresztül. „A Honvédsuli Egyesület hagyományőrzői csaknem kétszáz kilométert tettek meg, negyvenegy települést érintve. Teljesítményük és hozzáállásuk becsületre méltó" – hangsúlyozta.

Az emlékmenet zárásaként a résztvevők és a menetszázad tagjai koszorúzással, gyertyagyújtással, díszlövéssel és néma főhajtással tisztelegtek a doni tragédia hősi halottai előtt. Az emléktúra fővédnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt.

1599199041
Fotó: Rácz Tünde