Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lourdes: keresztút és Mária-körmenet

Szöveg: Szűcs László |  2017. május 21. 6:22

A keresztút végigjárásával, magyar nyelvű szentmisével, valamint a gyertyás Mária-körmeneten való részvétellel folytatódott a franciaországi Lourdes-ba kiutazott magyar katonák és civilek programja május 20-án, az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklat második napján.

1596032504

Katonai tiszteletadással fogadták a magyar zarándokok szombaton reggel, a Lourdes-i Rózsafüzér Bazilika melletti téren dr. Földváry Gábort, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Schmidt Zoltán dandártábornokot, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökének támogató helyettesét, valamint Bíró László katolikus tábori püspököt. Az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklat második napjának programja a keresztút végigjárásával kezdődött a Lourdes-ba érkezett magyar katonák és civilek számára. Az indulás előtt Bíró László a kereszt történetéről, illetve a lourdes-i keresztút kialakításáról beszélt a zarándokoknak.

1596032504

A részvevők mind a 14 stációnál elmélkedő imádságokat mondtak, a keresztet a zarándokok egymást váltva vitték. A magyar zászlót pedig az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységétől érkezett egy-egy honvéd koronaőr, díszelgő katona, valamint honvéd palotaőr vitte.

A közel kétezer méter hosszú úton − amit 1912-ben kezdtek el építeni −115 darab, két méter magas szobor ábrázolja a keresztút tizennégy állomását. Érdekesség, hogy a tizedik stációt Magyarország adományából készítették el 1912-ben. Ezt kétnyelvű, magyar koronás címeres bronztábla jelzi is.

1596032504

A keresztút után, a Vianney Szent János Kápolnában celebrált szentmisén Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke homíliájában – utalva az idei zarándoklat jelmondatára, ami az „Adj nekünk békét!" – Jézus békéjéről, valamint saját belső békénkről beszélt.

1596032505

A városban délután a részt vevő országok zarándokait kísérő katona-zenekarok – köztük az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara − koncertekkel, valamint látványos gyepshow-kkal szórakoztatták több helyen is az érdeklődőket, illetve a részt vevő nemzetek képviselői koszorút helyeztek el a hősök emlékére a Peyramale téren található emlékműnél. Este pedig a hagyományos és látványos gyertyás Mária-körmenettel zárult az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklat szombati napjának programja.

1596032505

Idén 93 zarándok érkezett Magyarországról Lourdes-ba; többségük katona, akik a Magyar Honvédség számos alakulatában szolgálnak, illetve az MH Ludovika Zászlóalj tíz honvéd tisztjelöltje, valamint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tíz növendéke is elutazott a délnyugat-franciaországi kisvárosba.

Fotó: a szerző felvételei