Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövészet és bemutatók újságíróknak

Szöveg: Snoj Péter |  2013. június 20. 12:13

„Húzom, húzom, húzom, és még mindig semmi. Aztán hirtelen: durr!” – valószínűleg sok újságíró gondolta ezt így a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverekkel való ismerkedés közben június 18-án, a püspökszilágyi lőtéren. A látogatást a Honvédelmi Minisztérium szervezte számukra.

1595955943

A Magyar Honvédség életével, mindennapjaival is gyakran foglalkozó riporterek, operatőrök és fotóriporterek ezúttal az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár munkájának egy apró részletét ismerhették meg.

Ahogy Kun Szabó István dandártábornok, a dandár parancsnoka is fogalmazott: ezen a napon valóban csak egy „kis esszenciát" tudtak bemutatni munkájukból, hiszen a fővárosi helyőrségben 2500 katona szolgál, megannyi feladatkörrel és kötelességgel.

Hozzátette: a dandár katonái egy héttel korábban még az árvíz miatt veszélyeztetett területeken építették a gátakat és védték a településeket.  A sikeres védekezést követően azonban a fővárosi helyőrség mára már visszazökkent a normál hétköznapokba. 

1595955943

A június 18-i sajtónapon a legizgalmasabb program az éleslövészet volt, amely során az újságírók kipróbálhatták a P9RC Parabellum pisztolyokat és az AK−63 Kalasnyikov gépkarabélyokat is. Ezt követte a Maléter Pál Rendészzászlóalj akciófilmbe illő demonstrációja: a katonák egy kiemelten fontos, úgynevezett VIP-személyt védtek meg egy támadástól. A programot a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység látványos bemutatója zárta.

1595955943

Fotó: Tóth László