Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövésznap a sport jegyében

Szöveg: Földházi Enikő százados |  2019. július 1. 15:00

Idén is megünnepelték június 27-én, László napon a lövész fegyvernemi napot Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.

1599205027
A tatai alakulat lövészei 2019-ben is magas szinten végezték a munkájukat: számos kiképzésen – például a Sárkányharag 2019 gyakorlaton – vettek részt a helyőrségi gyakorlótéren, a központi gyakorló- és lőtereken, valamint helyt álltak a határőrizeti feladatok során. Jelenleg is zajlik az MH KFOR Kontingens 21. váltásának felkészülése, amelyben ugyancsak meghatározó szerep jut a tatai lövészeknek.

„A Magyar Honvédség történelmével egyidős a lövész fegyvernem, amelynek méltán lett a védőszentje Szent László király" – fogalmazott köszöntő levelében dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. „Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez az egyik legfontosabb fegyvernem, amely a Magyar Honvédség 171 éves fennállása alatt mindig a haderő gerincének számított. Meggyőződésünk, hogy ez a jeles ünnep, a lövész katonák védőszentjének napjáról való megemlékezés tovább erősíti Önökben az összetartozás érzését, és azt a tudatot, hogy feladataikat, küldetésüket közösen, „egy emberként" tudják a leghatékonyabban végrehajtani" – írták.

1599205027
A fegyvernemi napon sportversenyeket is rendeztek a tatai laktanyában. A biatlon verseny első helyezettje Kocsis József szakaszvezető lett, a háromkörös, körönként 30 húzódzkodásból, 30 fekvőtámaszból, 30 felülésből és 60 kitörésből álló „Tökös Lövész" versenyt pedig Katona József őrvezető nyerte.

A megújuló Magyar Honvédség a felkészült, elhivatott lövészkatonákból álló lövészzászlóaljak nélkül nem képzelhető el. Sokan temették már a gyalogságot az elmúlt évtizedekben, ennek ellenére számos alkalommal bebizonyosodott: a csatatereken még napjainkban is a gyalogságé a vezető szerep, és vélhetően ez a jövőben is így lesz. Ennek szellemében a kiemelkedő teljesítmények elismeréseként Legoza Bálint ezredes, dandárparancsnok-helyettes emléktárgyat adományozott Vancsura Csaba főtörzsőrmesternek, Balla Zoltán törzsőrmesternek, Kocsis József szakaszvezetőnek és Barnai Dániel tizedesnek.

1599205028
Fotó: Petrovics Renáta