Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövésznapot tartottak Debrecenben

Szöveg: Madura János őrmester |  2019. július 2. 8:16

A dinamikus katonai bemutatótól kezdve a blues-rock koncertig bezárólag számos program várta az érdeklődőket az MH 5. Bocskai István Lövészdandár által szervezett lövésznapon.

1599205038
A dandár Szent László-napi programsorozata a debreceni Kossuth laktanyában megtartott dandársorakozóval kezdődött – a rendezvényt Szloszjár Balázs ezredes, az alakulat parancsnoka nyitotta meg.

Ezt követően a „Bocskais" katonákból megalakult csapatok – a társ fegyveres szervezetek nevezőivel kiegészülve – sport- és főzőversenyen mérték össze tudásukat.

1599205038

Délután számos érdekes és látványos programokkal várták a debreceni katonák az érdeklődő civileket is. A helyőrségi zenekar adott térzenét, majd a hagyományőrzők légvédelmi ágyújának lövésével hivatalosan is megkezdődött a rendezvény. A legtöbb látogatót a 39. Lövészzászlóalj katonáinak dinamikus bemutatója vonzotta. De az érdeklődők emellett megtekinthették az alakulatnál rendszeresített felszerelési tárgyakat, fegyvereket és járműveket is. A délutáni programot mindezek mellett rendőrlovas és kutyás bemutató is színesítette.

A rendezvényen fellépett a Debreceni Honvéd Táncegyüttes, illetve az Ölveti Blues Band is nagy sikerű koncertet adott.

 

Fotó: a szerző felvételei