Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ma is összefogásra van szükségünk

Szöveg: honvedelem.hu / boon.hu |  2012. március 13. 22:13

A nemzet 1848–49-ben jelesre vizsgázott összefogásból, kitartásból, bátorságból. Most is erre az összefogásra van szükségünk! – mondta Hende Csaba március 13-án, kedden Monokon. A honvédelmi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének és a település önkormányzatának ünnepi megemlékezésén vett részt.

1595932814
Kossuth Lajos a magyar szabadság jelképévé lett – hangsúlyozta beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter a Kossuth-szobornál tartott ünnepségen. Hozzátette: a nemzet 1848–49-ben jelesre vizsgázott összefogásból, kitartásból, bátorságból. Most is erre az összefogásra van szükségünk.
Meg kell újítanunk az országot, hogy a munka ismét érték legyen.

„Meg kell újítanunk az államot, hogy az minél jobban tudja szolgálni a polgárait" – fogalmazott a miniszter.

A megemlékezés résztvevőit Demeterné Bártfay Erzsébet, Monok polgármestere köszöntötte, majd dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében többek között kiemelte: egy hatalmas szívdobbanás volt az egész ország a forradalom idején.

A Kossuth-szobornál megtartott ünnepséget a római katolikus templomban ökumenikus istentisztelet előzte meg. 

(Forrás: www.boon.hu)

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

További képekért kattintson galériánkra!