Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1848 hagyománya ma is él

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. március 14. 7:14

Március 13-án tartották Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK), illetve a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj ünnepi állománygyűléseit. Ezt követően a zászlóalj I. Hadik András százada zászlót vett át a Szent László Lovagrendtől a Hungária körúti kampusz alakulóterén.

1595932814
Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar ünnepi állománygyűlésén a Himnuszt követően dr. prof. Csikány Tamás ezredes, a Hadtörténelmi és Katonai Kultúrtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára idézte fel 1848 márciusának eseményeit, majd prof. dr. Padányi József mérnök dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettese vehette át a Zrínyi Miklós-emlékgyűrűt a kar érdekében nyújtott, huzamos időn át végzett kimagasló teljesítményéért.

Az MH Ludovika Zászlóalj ünnepi állománygyűlésén először Benedek Zoltán alezredes, parancsnokhelyettes adott át elismeréseket, majd dr. Benkő Tibor vezérezredes ünnepi köszöntőjét hallgatták meg a jelen lévő honvédtiszt-jelöltek.

Levelében a Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte: március 15-én egyszerre ünnepeljük a tavaszt, a hazát, az egységet, illetve a múltat, a jelent és a jövőt. A forradalom évfordulóján tisztelgünk bátorság, hit és becsület, valamint a hősök emléke előtt. 1848 hagyománya ma is él, az ünnep kortalan: ezen a napon mindenki kibontja a lélek és gondolat szabadságának zászlaját és kitűzi a kokárdát.

1595932814
Különös jelentőséggel bír e dátum a katonák életében, hiszen március 15. nélkül nem születhetett volna meg a Magyar Honvédség sem. Ugyan a katonák mai egyenruhája más, de ott van benne a huszárok és vitéz katonák által rájuk hagyományozott szellemiség – emelte ki levelében Benkő Tibor, hangsúlyozva, hogy a honvédelem eszméjének ápolása mindannyiunk közös felelőssége. A vezérkarfőnök arra kérte a megjelenteket, hogy emlékezzenek tisztelettel és hajtsanak fejet a mindenkori magyar haderőben szolgálatot teljesítettek előtt, akik – ha a sors úgy hozta – életüket áldozták a hazáért, nemzetünk felemelkedéséért.

A Honvéd Vezérkar főnöke gratulált az MH Ludovika Zászlóalj állományának az eddig elvégzett kiváló munkáért, megköszönte magas szintű elhivatottságukat, majd erőt, egészséget és sikereket kívánt nekik a jövőre nézve.

Az állománygyűlést követően a zászlóalj I. Hadik András százada zászlót vett át a Szent László Lovagrendtől a Hungária körúti kampusz alakulóterén.

1595932815

 
 Fotók: Rácz Tünde

 További képekért kattintson galériánkra!