Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett a magyar csapat Vuhanba

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző |  2019. október 17. 20:05

Helyi idő szerint október 17-én, az esti óráiban megérkezett a magyar csapat Vuhanba. A Kínai Népköztársaság középső régiójának legnépesebb városában rendezik meg ugyanis a 7. CISM Katonai Világjátékokat, ahol a Magyar Honvédség számos sportolója is rajthoz áll rövidesen.

1596070383

A világ több mint száz országának összesen 10 ezer katonasportolója (és számítások szerint közel 65 ezer edző, segítő és nemzeti szervező) érkezett, érkezik Vuhanba. Itt rendezik meg ugyanis október 18-27. között a „katonák olimpiáját", a 7. CISM Katonai Világjátékokat (7th CISM Military World Games).

A verseny tíz napja során huszonöt sportágban – kiegészülve tenisz és gimnasztika bemutató sportokkal – mérkőznek meg egymással a résztvevők, ebből tízben (atlétika, birkózás, ejtőernyőzés, íjászat, judo, öttusa, sportlövészet, tájfutás, triatlon és vívás) magyar indulókkal is találkozhatunk.

1596070384

Egy korábbi közleményükben a világjátékok főszervezői kijelentették: a rendezvény fő célkitűzése az, hogy lehetőséget biztosítson szebbnél-szebb sporteredmények elérésére, valamint a résztvevő fegyveres erők nemzetei közti barátságok ápolására és az egymás iránt érzett bizalom építésére. A hibátlan szervezés érdekében közel hétszáz önkéntes is dolgozik majd a katonaolimpia sikeres lebonyolításában, akikkel már több begyakorlást is végrehajtottak azért, hogy az ünnepélyes megnyitót követően minden a legnagyobb rendben mehessen.

A hosszú utat követően – amelyet a sportolók a Magyar Honvédség egyik Airbus A319 típusú szállítórepülőgépén tettek meg – a magyarok nem lazíthatnak, hiszen már az október 18-án este kezdődő ünnepélyes megnyitó előtt is gyakorlásokkal, felkészülésekkel hangolódnak a közelgő megmérettetésekre.

GALÉRIA

Címkékolimpiasport