Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghitt ünnep a Balatonnál

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2017. december 30. 12:02

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is sokan döntöttek úgy, hogy nemcsak a nyarat, hanem a legmeghittebb ünnepet is a Balaton mellett töltik. Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ második alkalommal várta karácsonyi programmal az igényjogosultakat december 23. és 27. között.

1596042952

A négy nap alatt délelőtt, délután és este is műsorokkal, szórakoztató programokkal tették kellemessé az ünnepet. A vendégek karácsonyfadíszeket készíthettek, a kicsiket népi játékos foglalkozással várták. Minden korosztály szívébe melegséget hozott a Szilágyi Táncegyüttes bábos betlehemes műsora, és a Padlás című musical a komáromi Magyarock Dalszínház előadásában.

Igazi ünnepi hangulatot varázsolt Fehér Adrienn EMeRTon-díjas színésznő, énekesnő és Jónás Anita karácsonyi koncertje, akik a karácsonyi dalok mellett Máté Péter és Cserháti Zsuzsa örökzöld slágereit hozták az üdülőbe. Karácsonyi szentmisét celebrált az imateremben Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész, szenteste pedig családi forró kakaózással és a közös karácsonyfa-díszítéssel várták a vendégeket.

1596042952

A szerző felvételei

Címkékkarácsony