Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Mindannyian győztesek vagytok”

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. december 4. 12:00

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg versmondó versenyét a katonacsaládok gyermekei számára a HM Katolikus Tábori Püspökség (HM KTP) Budapesten, december 3-án, hétfőn.

1599196940
A rendezvény elején felolvasták Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes levelét, amelyben megköszönte a résztvevőknek, hogy időt és energiát szenteltek a versek megtanulásának és értelmezésének, valamint azt is, hogy bátran ki mernek állni a közönség elé, hogy fontos gondolatokat közvetítsenek. „Részvételetekkel hozzájárultok ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk a 170 éves Magyar Honvédségre és az első világháborús hőseinkre, szeretteinkre" – írta.

A verseny első fordulójában a résztvevők mindegyikének Reményik Sándor Glória című versét kellett elmondania, majd a második fordulóban a Katolikus Tábori Püspökség honlapján felsorolt versek közül kellett egyet elszavalni.

1599196940
Az eredményhirdetés előtt dr. Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, a zsűri elnöke szólt a gyerekekhez. Megköszönte a diákoknak a részvételt, majd elmondta: gyerekkorában maga is számos alkalommal vett részt vers- és prózamondó versenyen. „Mindannyian becsületesen és bátran készültetek, hiszen bátorság kellett ahhoz, hogy ide kiálljatok. Nagyon szoros verseny volt, nehéz helyzetbe hoztátok a zsűrit. Csak így tovább, bátran és becsületesen, mint most is" – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A versenyt szakmailag Kovács Gábor Dénes drámapedagógus összegezte. „A versek megtanítanak gondolkodni, beszélni és erre van a legnagyobb szükségünk, hogy egy értelmes világot teremtsünk. Köszönjük, hogy ebben a teremtésben részt vettetek" – mondta.

1599196940
Az idei szavalóversenyt Gubicza Milán nyerte. Második helyen Mudra Milán végzett, megelőzve Demjén Laurát. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának különdíját Bocsi Noel, a Honvéd Vezérkar főnökének különdíját Deák Anna Flóra vehette át, a Katolikus Tábori Püspökség különdíjasa pedig Vass Viola lett.

„A történelem és az élet mindig ad olyan évfordulót, amihez hozzá lehet kötni a versmondó versenyt, így a kezdeményezés évről évre tud újat nyújtani" – mondta kérdésünkre Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, hozzátéve: a katonacsaládokkal való foglalkozás a püspökség egyik legfontosabb feladata, ami az éves programjaikban is megmutatkozik.

1599196941
A zsűriben – dr. Vezekényi Csaba helyettes államtitkár és Kovács Gábor Dénes mellett – helyet foglalt Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka, valamint Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője.

Fotó: Rácz Tünde