Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli zarándoklat

Szöveg: Kitzinger Adrienn |  2018. december 4. 10:46

1996 óta nem volt példa arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium szervezésében a Tábori Lelkészi Szolgálat és a minisztérium munkatársai zarándokútra induljanak. Idén november végén azonban a tábori rabbinátus és a minisztérium közös szervezésében egy 18 fős küldöttség utazhatott a Szentföldre.

A jeruzsálemi zarándoklat vezetője Totha Joel Péter vezető tábori rabbi volt, de az utazáson a HM Tábori Lelkészi Szolgálat több tagja is részt vett a minisztériumi dolgozók mellett.

1599196936

Megérkezésükkor első útjuk az izraeli parlament (Knesszet) épülete előtt álló Menórához vezetett, ahol a vezető tábori rabbi felolvasta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter levelét, illetve Németh Szilárd parlamenti államtitkár zarándokokhoz szóló üzenetét.

Az 5 napos kirándulás felért egy időutazással. A zarándokok csodás bibliai helyeken jártak: az Olajfák hegyén, a Gecsemáné-kertben, a Siratófalnál, végigmentek a Via Dolorosán, megtekintették Dávid feltételezett sírját és az utolsó vacsora helyszínét is. A zarándoklaton részt vevők ellátogattak Caesarea ősi római kori romjaihoz, megtekintették az amfitéátrumot, majd Haifa szép kikötővárosában megismerkedtek a híres Bahai kertekkel, valamint sétát tettek az Akko erődítménnyel védett óvárosában – a keresztesek várrendszerénél is.

1599196937

A zarándokok a Júdeai-sivatagon keresztül a Föld legmélyebb szárazföldi pontján található Holt-tengerhez is elbuszoztak. Útközben megtekintették Qumrant, a holt-tengeri tekercsek lelőhelyét. A Massada-i sziklaerődhöz drótkötélpályán vezet az út a Heródes korából származó ciszternákhoz, a zsinagógához, a Zelóták harcterére. Aki Izraelben jár, feltétlenül látogasson el a Yad Va’Shem Holokauszt múzeumba. Itt azoknak az elhurcolt zsidó áldozatoknak őrzik a nevét és emlékét, akiket a Holokauszt alatt gyilkoltak meg.

Hazautazás előtt a társaság ellátogatott Tel Avivba és Jaffába, ahol megismerkedtek a modern, kozmopolita nagyvárosok fiatalos, európaias hangulatával, keleties gasztronómiájával, mediterrán klímájával, napsütötte tengerpartjával.

1599196937

Fotó: a szerző felvételei