Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Műszaki munkálatok a Balaton partján

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy |  2018. április 25. 19:05

Műszaki bontási és területrendezési szakfeladatot látnak el több héten keresztül az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának katonái Balatonakarattyán.

1599185887
A Balaton partján található MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ területén a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj (MMZ) katonáinak az egyik feladata a főkapu melletti porta épületének lebontása volt.

Az üdülő területén található balesetveszélyesnek minősített, illetve egy korábbi viharban kidőlt fák kivágása után az MMZ szakembereire várt a feladat, hogy az ottmaradt, megközelítőleg ötven darab tuskót eltávolítsák, és a közel 1600 négyzetméteres területet helyreállítsák az üdülni vágyók pihenésének érdekében. A tereprendezés közel 500 köbméter föld átmozgatásával jár.

1599185887
Emellett két használaton kívüli gépjárműmosó gépi erővel és kézi szerszámgépekkel történő szétbontása és az ott keletkezett törmelék elszállítása is a vásárhelyi műszaki katonák feladata. „A harckocsik mosására is alkalmas betonszerkezet elbontása és a padozat felverése nagyon komoly feladat, mert több tonna betont kell megmozgatnunk" – mondta Tövis Viktor főhadnagy, az MMZ megbízott századparancsnoka, aki munkahelyi parancsnokként a feladatokat irányította.

A műszaki munkák egy része még folyamatban van, amelyek célja, hogy a pihenésre és regenerálódásra érkezők idén már a megszépült környezetben élvezhessék a Balaton-parti üdülő kínálta lehetőségeket.

Fotó: a szerző felvételei