Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemcsak a hazát – a katonákat is szolgálják

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. december 1. 15:51

A háttérben dolgoznak, de munkájuk szilárd alapja minden katonai tevékenységnek. A logisztikusok napja alkalmából december elsején központi állománygyűlést rendeztek Székesfehérváron.

A rendezvényen felolvasták Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök közös köszöntőlevelét, amelyben az aláírók úgy fogalmaztak: a logisztikai haderőnem tevékenysége a mindennapokban szinte láthatatlan, de nélkülözhetetlen a haderő életében. Mint írták, a logisztikus szakemberek csatái nem a harcmezőn, hanem a háttérben zajlanak, és azért küzdenek, hogy biztosítani tudják a Magyar Honvédség anyagi-technikai feltételeit – határainkon innen és túl.

1595983589

„Munkájuk a katonák nemes küldetésének szilárd alapja. A logisztikusok számos nehéz helyzetben álltak már helyt. 2014-ben a szakállomány minden fontos küldetést teljesített. Ők azok, akik a gyakorlatokra is elsőként érkeznek, és az utolsók között távoznak" – hallhattuk.

Dr. Pogácsás Imre dandártábornok, a Honvéd Vezérkar logisztikai csoportfőnöke ünnepi beszédében kiemelte: ez egy speciális szolgálat, mert a logisztikus szakember nemcsak a hazát, hanem szaktudásával az összes katonát szolgálja.

„A folyton változó külső és belső környezet hatással van szakmai feladatainkra, és ez folyamatosan új kihívásokat támaszt felénk. A munkát csakis együttműködéssel, közös gondolkodással, kreatívan lehet sikeresen megoldani. Így tudjuk teremteni azt a képességet, amire a katonáknak minden időben szükségük van" – szögezte le a dandártábornok.

1595983590

Az ünnepségen Benkő Tibor vezérezredes, Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Pogácsás Imre dandártábornok és Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka elismeréseket adtak át.

Az elismerésben részesültek közül Kovács Péter százados, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred közlekedési főnökség logisztikai tisztje honlapunk kérdésére elmondta: minden katonának jólesik, ha elismerik a munkáját, így ő is nagyon örül az ajándéktárgynak.

„Jövőre szintén a missziók ellátásával, illetve az afganisztáni misszió megszűnésével kapcsolatos teendőkkel foglalkozom majd. Alakulatunknak jövőre nagy szerepe lesz a Capable Logistician 2015 elnevezésű gyakorlaton – a jelenlegi tervek szerint valós, élelmezési és elhelyezési biztosításban vesz majd részt" – nyilatkozta a százados.

1595983590

„Jó érzés ünnepelni, pozitív élmény! Szeretek itt dolgozni – mondta mosolyogva az ünnepség után Kovácsné Pataki Judit, MH Összhaderőnemi Parancsnokságon dolgozó, adminisztratív munkát végző közalkalmazott.

A logisztikusok napi központi állománygyűlés a veszprémi „Military Girls" verses-zenés műsorával zárult. A rendezvényen közreműködött az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar.

Fotók: a szerző felvételei