Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös határozattervezet az Arab Ligától

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 1. 16:53

Az Arab Liga külügyminiszterei a hétvégén Kairóban megegyeztek abban, hogy olyan közös határozattervezetet fognak az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszteni, amely határidőt szabna a palesztin állam megteremtésének, az izraeli „megszállás” felszámolásának.

A dokumentumban a miniszterek nem jelölték meg, hogy mikor terjesztenék be a tervezetet, de diplomáciai források tudni vélik, hogy Jordánia – mint a BT nem állandó tagja – „napokon belül" megteszi ezt. A kairói ülés résztvevői létrehoztak egy bizottságot, amelyben Kuvait, Mauritánia és maga Nabíl el-Arabi, az Arab Liga főtitkára foglal helyet, s amelynek az lesz a feladata, hogy megkezdje a nemzetközi támogatás szervezését a tervezet számára.

„A palesztin probléma nemzetköziesítése már korábban megtörtént, most viszont az az újdonság, hogy az arab országok és Palesztina elhatározták: határozattervezettel fordulnak az ENSZ BT-hez ebben a kérdésben" – mondta az ülésen Nabíl el-Arabi.

Ezzel az arab országok e szervezete ismételten támogatásáról biztosította Mahmúd Abbász palesztin elnököt abban a szándékában, hogy az ENSZ BT-hez forduljon.

Már szeptember 8-án – ugyancsak Kairóban – a külügyminiszterek megegyeztek abban, hogy határidőt szabnak az izraeli „megszállás" megszüntetésének, és már akkor szó volt egy olyan ütemterv kialakításáról, amely időponthoz kötné egy független palesztin állam létrejöttét is az 1967-es határok között, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal.

A mostani ülésen jelenlévő Mahmúd Abbász ismételten kijelentette: nem lehet tovább várni, most már a világszervezet Biztonsági Tanácsához kell fordulni, mert – mint fogalmazott – a jelen helyzetben nem tartható fenn tovább a „status quo", különösen olyan helyzetben nem, amikor az izraeli kormány folytatja támadásait, továbbra is építi az izraeli telepeket, épületeket bont le és földeket koboz el.

A hírügynökségek szerint valószínű, hogy az említett tervezet nem megy át a BT-n, mivel számítani lehet az amerikai vétóra.

Abbász környezete már korábban is jelezte, hogy ha ez megtörténik, eljárást kezdeményez a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt izraeli háborús bűncselekmények vádjával.

Az Arab Liga külügyminiszterei szombaton határozottan elutasították az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó új jeruzsálemi törvényjavaslatot.