Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

115 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2014. december 1. 17:55

Az Országos Tiszti Kaszinó megnyitásának 115. évfordulójára emlékeztek november 27-én a kaszinó egykori épületénél. A Váci utca 38. szám alatti palota falán lévő emléktáblánál koszorút helyeztek el az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár vezetői, az épületben ma működő bank képviselői és a négy éve megalakult Budapesti Helyőrségi Tiszti Kaszinó vezetői.

1595983591

A tiszti kaszinók létrehozásának igénye a XIX. század második felében merült fel az európai hadseregeknél. Kezdődött a tiszti étkezdék létrehozásával, melyek a bajtársiasságot erősítették, majd sorra alakultak tudományos egyletek a tisztek ismereteinek bővítése céljából, és felmerült szakkönyvtárak megalapításának terve is. A század vége felé ezek egyre inkább egy intézményben, a tiszti kaszinókban kaptak helyet.

Az első budapesti Tiszti Kaszinó 1861-ben alakult meg a Károly-kaszárnyában. Az ottani kis alapterületű helyiséget hamar kinőtte, és elkezdődött az összefogás egy új, minden igényt kielégítő épület megépítésére. Lobkowitz Rudolf Nándor herceg, táborszernagy, a IV. hadtest parancsnoka és Budapest helyőrségparancsnoka tekintélyének, kapcsolatainak köszönhetően igen gyorsan, két év alatt felépült a Váci utca 38. alatti palota. A korabeli sajtó érdeklődésétől kísérve, 1899. november 18-án nyitották meg a főváros egyik legelőkelőbb kaszinójaként emlegetett Országos Tiszti Kaszinót. Az épület az első világháborúig híven szolgálta a tiszti állomány művelődését, és helyet biztosított a társasági életnek.

1595983591

A háború után, 1920-ban kezdte meg újból működését, s közel két évtizeden át számos ismeretterjesztő előadás, bál, színházi előadás, hangverseny és nagyszabású estély tartatott meg falai között, de helyet adott nyelvtanfolyamoknak, mozgóképszínháznak, valamint a világbajnokokat és olimpikonokat kiállító Országos Tiszti Vívóklubnak is. A mozgalmas szellemi és társasági élet a második világháború kitörésével lassan megszűnt, s a kaszinó 1944-ben, a német megszállást követően bezárta kapuit. 1948-ban nyílt meg újra Honvédségi Művelődési Házként, s így működött 1979-ig, a mai Honvéd Kulturális Központ felépüléséig. A statikailag leromlott állapotú Váci utcai épület a MOGÜRT székháza lett, majd 1994-ben megvásárolta a Magyar Kereskedelmi Bank Zrt., amely két éven át tartó kitartó munkával eredeti pompájában állította helyre a szebb napokat látott épületet.

1999-ben, az Országos Tiszti Kaszinó megnyitásának 100. évfordulója alkalmából a honvédség kulturális területen dolgozó szakembereinek kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el az épület falán. Tizenegy évvel később, az elődök példáját követve és a hagyományokat folytatva megalakult a Budapesti Helyőrségi Tiszti Kaszinó, melynek tagjai évről évre koszorúzást tartanak az emléktáblánál.

1595983591

A tiszti kaszinó megnyitásának 115. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Papp Ferenc ezredes − aki több éven át kutatta a kaszinó történetét, és október végén védte meg ebből a témából írt doktori disszertációját −, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezető-helyettese köszöntötte a megjelenteket.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár képviseletében Pristyák János ezredes, Koncz Sándor ezredes és Aulechla József ezredes.
A Budapesti Helyőrségi Tiszti Kaszinó képviseletében Csizmadia Zsolt ezredes, a kaszinó elnöke és Riczler Tamás alezredes, a kaszinó alelnöke helyezte el az emlékezés virágait.

1595983592

Fotók: a szerző felvételei