Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nevet kapott az ágyú

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. április 11. 8:19

Idén, a korábbi hagyományoktól eltérően, sajátos módon villantottak fel életképeket a magyar hadtörténelemből a pákozdi Katonai Emlékpark (KEMPP) programszervezői. A nemzeti emlékhelyen ifjú nemzetőrök bemutatóját és egy második világháborús légvédelmi ágyú névadó ünnepségét is láthatták április 9-én az érdeklődők.

Dr. Görög István, a KEMPP ügyvezetője, köszöntőjében emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy noha jelenleg békés körülmények között eleveníthetik fel 1848-tól kezdve hazánk hadtörténelmének legjelentősebb pillanatait, nem szabad elfeledkezni azokról a katonákról, akik ezen a napon is a határok mentén teljesítenek szolgálatot.

A hadtörténelmi programsorozat előhangjaként az ifjú nemzetőr programban résztvevő öt iskola (köztük négy székesfehérvári és egy pákozdi) tanulói mutatták be, hogy az elméleti előadások mellett milyen alaki-harcászati ismeretekre tettek szert.

1596011718

Bár ágyút már az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ütközetei során is használtak, a következő életképhez mégis jó néhány évtizedet kellett ugrani az időben. Ráadásul a Magyar Tartalékosok Szövetsége, Hagyományőrző Tagozata által felújított, második világháborús, 39 M, 85 milliméteres légvédelmi ágyú névadó ünnepsége már kézzelfoghatóbbnak (és legfőképp: hallhatóbbnak) bizonyult, hiszen a két hónap alatt teljesen működőképes állapotba hozott fegyver és kezelőszemélyzete névadója, Kovács „Csatti" László ezredes tiszteletére szabályszerű díszlövést hajtott végre.

Az ágyú keresztapja, Tömböl László nyugállományú vezérezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke elmondta: nem csak a hely szelleme miatt örül annak, hogy a KEMPP-ben került sor erre a rendhagyó ceremóniára.

1596011719

„A KEMPP munkatársai, éveken át tartó, szorgalmas munkával csodálatos nemzeti emlékhellyé varázsolták az emlékparkot" – vélte az elnök.

Tessely Zoltán, miniszterelnöki biztos beszédében kiemelte: hadtörténelmünkből jól látszik, hogy a magyar katona csakis hazája védelmében, vagy annak visszaszerzése érdekében ragadott fegyvert – hódító szándék sosem vezérelte. Hozzátette: az ágyú is a „védelem jelképe".

Fotó: a szerző felvételei

Címkékünnepség