Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zenés ébresztő a Fő téren

Szöveg: Takács Vivien |  2016. április 11. 7:36

Nagy sikerrel lépett fel idén először a Szentendrei Helyőrség Zenekara a Fő téren április 9-én, szombaton délelőtt. Az eseményre Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka is kilátogatott.

1596011718

A Rixer Krisztián őrnagy által vezetett zenekar csodás hangulatot varázsolt a szentendrei Fő térre. A borús és hűvös idő ellenére senki nem fázott, mert a katonazenekarnak köszönhetően egyesek táncoltak, míg mások a lábuk dobogásával követték a ritmust. A turisták és a helyiek zsebeiből hamar előkerültek a mobiltelefonok, hogy megörökítsék a hagyományteremtő műsort. Mostantól minden hónapban egyszer kivonul az MH Altiszti Akadémia katonazenekara, hogy előadásával még közelebb hozza a civilekhez a honvédséget.

„Szentendre a művészek városa, turisztikai látványosság, az alakulatnak meg van egy kiváló zenekara, ezért kijövünk és megmutatjuk magunkat. Nagyon boldog vagyok egyrészt, hogy sokakat érdekelt a műsor, másrészt pedig, hogy az idő is kegyes volt hozzánk" – mondta érdeklődésünkre Bozó Tibor dandártábornok. Hozzátette, hogy hosszú évek óta nem volt olyan esemény Szentendrén, amely csak úgy, rendezvénytől függetlenül zenés ébresztéssel kedveskedik a lakosságnak. A dandártábornok elárulta, hogy a következő alkalommal a koreográfiát gyepshow-val is színesíteni fogják.

Fotó: Dévényi Veronika

Címkékkatonazene