Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

New Orleans-i hangulat a Stefánián

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. február 23. 10:25

Gazdasági világválság, szesztilalom, gengsztervilág – jut eszünkbe a ’20-as, ’30- as évek Amerikájáról, és természetesen a jazz, a swing és a dixieland is ekkor indult világhódító útjára. A korszak emblematikus zenéi elevenedtek meg február 21-én este a Stefániában, Dervalics Róbert showműsorában, ahol Benkó Sándor, a dixieland magyar nagykövete vendégeskedett, de fellépett az X-faktorból ismert Vastag Tamás is.

1595949668

A swingkorszak Amerikájának életérzése költözött a Stefániába egy fergeteges
koncerten Dervalics Róbert, valamint zenekara és
sztárvendégei tolmácsolásában. A különös és izgalmas zenei időutazás során olyan,
generációkon átívelő klasszikusok keltek életre, mint a legendás Frank Sinatra, Ella
Fitzgerald és természetesen a korszak leghíresebb és legmeghatározóbb zenésze, a
nagy Louis Armstrong.

A zenekar a 19. század végén íródott, és a Konföderáció himnuszának is megválasztott
Glory Glory Hallelujah-val nyitott, másodpercek alatt kiváló hangulatot teremtve. A
pörgés a vérpezsdítő Down By The Riverside-dal folytatódott, és Dervalics Róbert ismét
megmutatta, hogy méltán nevezik Satchmo magyar hangjának. Az este minden
szereplője a legteljesebb hitelességgel és a korszellemnek tökéletesen megfelelően
keltette életre a nagy elődök karakterét.

1595949668

Vastag Tamás, aki az X-faktorban az egész
ország előtt megvillantotta már tehetségét, a Stefániában is nagyot alakított. Bátran
kijelenthetjük, hogy amennyiben Dervalics Róbert Armstrong magyar hangja, akkor
Tamás Frank Sinatráé, aki ráadásul megjelenésével is a fiatal Sinatrát juttatja a néző
eszébe. Az ifjú tehetség kiválóan idomult Fank Sinatra karakteréhez, hűvösen elegáns
előadásában eredetiként hangzottak olyan klasszikusok, mint a Fly Me To The Moon,
de együtt adták elő Dervalics Róberttel Armstrong egyik leghíresebb dalát, a What A Wonderful Worldöt is. Ahogy Satchmo és színpadi társa, Ella Fitzgerald között tökéletes
volt a zenei összhang, ugyanígy kápráztatott el bennünket Németh Kira és Dervalics
Róbert kettőse. A fiatal jazz-énekesnő hamisíthatatlan művészi tehetséggel élte bele
magát az előadott zenék világába, fergeteges duetteket adva elő a zenekarvezetővel.

Visszhangzó taps kísérte a színpadra Magyarország dixieland-nagykövetét, a világszerte
ismert Benkó Sándort, aki több generáció zenészei, köztük Dervalics Róbert példaképe
is: fiatalként ő is a művész hatására kezdett zenélni, és választotta a klarinétot. A
jazz-ikon köszöntőjében elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a dixieland már százhúsz
éve töretlen népszerűségnek örvend, új és új generációk együttesei veszik át a stafétát,
így biztosítva a stílus halhatatlanságát. A mester és tanítvány többek között egy kiválóan
improvizált zenével is meglepte a közönséget, megmutatva, milyen is a vérbeli jazz.
Ehhez természetesen szükség volt a kiváló zenekarra is, melynek tagja volt Szakáll Norbert
jazz gitárművész, Csipszer Dániel zongorista, Marton Zoltán trombita, Horváth Attila
dobos és Munkácsy András basszusgitáros.

1595949669

Egymás után elevenedtek meg az egykor New Yorktól New Orleansig ismert, szeretett
és táncolt zenék, közénk varázsolva Amerika hangját és hangulatát. A fergeteges
hangulathoz hozzájárult, hogy amint az egy ilyen koncerten lenni szokott, a zenészek is
kiválóan érezték magukat. Ez a jókedv érzékelhető volt a zenében is, amelyet lelkes
tapssal jutalmazott a közönség, szemlátomást nem akarva, hogy véget érjen a koncert,
többször is folytatásra buzdította a zenészeket.

Fotó: Tóth László