Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oklevelet kaptak

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. február 10. 16:35

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen február 10-én délután oklevél átadó ünnepség keretében köszöntek el a keresztféléves képzésen végzett friss diplomás hallgatóktól. Az ünnepségre azokat a hallgatókat várták – szám szerint ötvenötöt –, akik teljesítették mindazon követelményeket, amelyek az oklevél megszerzéséhez szükségesek, és az egyéb előírásoknak is megfeleltek.

1595913951
Az ünnepségen – amelyen jelen volt dr. Deák János nyugállományú vezérezredes, miniszteri biztos, valamint a rektorhelyettesek is – a honvédség, valamint a rendvédelem hivatásos állománya társasági öltözetet, a polgári hallgatók talárt és kellékeit viselték.

A Himnusz elhangzása után ismertették az egyetem főtitkárának, és a kari dékánok a döntéseit. Ez után került sor a különböző oklevelek átadására. Ezeket Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes, az egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. Felházi Sándor mérnök ezredes, a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar dékánja, valamint dr. Pohl Árpád alezredes, a Bolyai János Hadmérnöki Kar megbízott dékánja adták át a végzetteknek.

Ünnepi beszédében a rektorhelyettes a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albertet idézve utalt az emberek tudás iránti vágyára, és a jól végzett munka örömére. Szólt az egyetemről, mint a művelődés sajátos intézményéről.

1595913951
Beszédében kitért az intézmény előtt álló nagy feladatra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmé válásra, amelyre 2012. január elsejével kerül sor. Ismert: a kormány döntött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról. Ez az új egyetem a honvédelmi és katonai felsőoktatást végző Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a rendvédelmi és rendészeti felsőoktatást képviselő Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemtől különváló, a közigazgatási felsőoktatást alaptevékenységként folytató Közigazgatás-tudományi Kar egyesülésével jön létre.

Siposné ezredes hozzátette: az átalakítás már zajlik, nem könnyű eleget tenni az új elvárásoknak. Azt azonban megígérte, hogy az értékmegőrzés és értékteremtés, a hagyományok tiszteletben tartása, és újak teremtése ezután is jellemzője marad a nagy múltú felsőoktatási intézménynek.

„Bízom benne, hogy itt, az egyetemen töltött idő, és ez az ünnepség az önök további életpályája során pozitív emlékként fog felidéződni" – szólt az 55 végzetthez, megköszönve azt a tanulmányi munkát, melyet az évek alatt fejtettek ki, és gratulált az eredményes záróvizsga utáni megérdemelt oklevélhez. A rektorhelyettes a hozzátartozóknak is megköszönte, hogy támogatták, segítették szeretteiket tanulmányaik folytatása során. „Most örüljenek közösen, a jól végzett munkának! A végzetteknek pedig köszönöm, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói voltak " – mondta befejezésül az oktatási rektorhelyettes.

Az ünnepség a Szózattal zárult.

(További képekért kattintson galériánkra! )

Fotó: Tóth László