Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önvédelemből és csapatmunkából jeles

Szöveg: Kapás Viktor István hadnagy |  2019. július 16. 7:21

Véget ért az MH Altiszti Akadémia csobánkai bázisán tartott harcos-önvédelmi tematikájú tábor. A résztvevő diákok nem csak önvédelmi fogásokat sajátíthattak el, hanem a megszokott környezetükből és komfortzónájukból kimozdítva csapatban is kellett dolgozniuk.

1599206285

A beérkezés és adategyeztetés után a szükséges munka-, környezet- és tűzvédelmi oktatásokat követően meg is kezdődtek a foglalkozások. Az önvédelmi mozdulatok, alaki fogások, a paintball fegyverek kezelésének elsajátítása mellett megismerték a különböző mozgásmódokat terepen, a túlélési technikákat, de más érdekes programokon is részt vettek a táborozók.

Idén is megtisztelte jelenlétével shihan Furkó Kálmán nyugállományú ezredes az MH Altiszti Akadémia táborát. A mester sokéves tapasztalatait osztotta meg a gyerekekkel, akik nagy odafigyeléssel követték a bemutatott fogásokat. Furkó Kálmán neve sokaknak lehet ismerős, hiszen ő honosította meg a kyokushin karatét Magyarországon, illetve illesztette be azt a katonai közelharcba.

1599206285

A táboroztatók igyekeztek minél szélesebb körben foglalkoztatni a diákokat, ezért velük együtt éjszakai menetet hajtottak végre, a gyerekek egyészségügyi ismereteket sajátítottak el, illetve különböző sportfoglalkozásokon is részt vettek. A csapat hamar összekovácsolódott és a bonyolultabb, komoly együttműködést igénylő feladatokat is precízen és gyorsan tudták végrehajtani.

Fotó: Zagyva Sándor főhadnagy és a szerző felvételei

Címkék