Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összefogtak a kecskeméti nyugállományú klubok

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. július 16. 8:02

A közösségeik megerősítése és építése, a külön-külön meglévő adottságok, lehetőségek hatékonyabb kihasználhatósága érdekében kötött együttműködési megállapodást három, kecskeméti székhelyű nyugállományú egyesület.

1599206286

A jövőben az eddigieknél is szorosabb együttműködésről döntöttek a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége kecskeméti területi szervezete és a Rendőrségi Nyugdíjasok Bács-Kiskun Megyei Egyesülete tagjai. A közös munka kereteit hosszú távra biztosító szerződést a július 12-én tartott összevont taggyűlésen Csóka Tamás nyugállományú ezredes, Őrs Ágoston nyugállományú alezredes és Gregor György nyugállományú rendőr alezredes írta alá.

1599206286

A dokumentumban rögzítettek alapján megerősítik a szervezetek közötti információáramlást, egyeztetni fogják éves programjaikat, közös pályázatok benyújtását, előadások és kiadványok megjelentetését tervezik, valamint együttesen lépnek majd fel tagjaik érdekeinek védelméért.

1599206287

Fotó: a szerző felvételei