Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Örök érvényű szavak

Szöveg: Singer Éva törzsőrmester |  2014. szeptember 2. 14:35

Tizenegy közkatona tette le a napokban a honvédesküt Budapesten, a Petőfi Sándor laktanyában. A szerződéses legénységi állományú katonák az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár által szervezett 16 hetes katonai alapkiképzés sikeres teljesítése után tehettek esküt.

1595978117

Szülők, rokonok, barátnők, barátok gyűltek össze augusztus 28-án, csütörtökön délelőtt a Petőfi Sándor laktanya díszparkjában, hogy részesei lehessenek annak a felemelő pillanatnak, amikor szerettük több hónapos kemény kiképzés után megfogadja: Magyarországot híven szolgálja, hűséges honvédje lesz.

„E szavak örökre szólnak. A férfiembert az adott szó a házasságban, barátságban egy életre kötelezi. A bajtársak, elöljárók körében a hazának tett eskü ugyanilyen örök érvényű kell, hogy legyen" – hangsúlyozta köszöntőjében Ádám Barnabás ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka.

A dandár március végén szervezett toborzónapot, melynek eredményeként sok fiatal kapott kedvet a katonai szolgálathoz. A sikeres fizikai és egészségügyi alkalmassági vizsga után a szerződéses pályakezdők nyár elején kezdték meg katonai alapkiképzésüket a laktanyában. A 16 hetes felkészítés alatt elméleti és gyakorlati foglalkozások keretén belül sajátították el az általános katonai alapismereteket a dandár tapasztalt szakembereitől.

A tizenegy közkatona az eskütétel után megkezdi a szakkiképzést, s annak befejezése után kerül szolgálati helyére.

Fotók: Szabó Lajos zászlós