Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pécsi hallgatókból alakul meg a honvédség első önkéntes tartalékos egyetemi százada

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. április 11. 22:48

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) hatvan hallgatójából alakul meg a Magyar Honvédség első önkéntes tartalékos egyetemi százada – hangzott el a leendő területvédelmi alakulat tagjainak részvételével megrendezett április 11-ei, szerdai eseményen, a baranyai megyeszékhelyen.

1599184792
Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka az érintett hallgatók előtt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programra utalva kijelentette, hogy a honvédségnek mintegy 20 ezer tartalékos katonára van szüksége, ezért az ország mind a 197 járásában létrehoznak egy-egy tartalékos századot. Elmondása szerint az egyetemi századok jelentik majd a testület tartalékos tisztképzésének bázisát. Kitért arra, hogy a hadviselés rendszere teljes mértékben átalakult. Az új kihívások között a hibrid háborúk megjelenését említette, majd a migrációs válságra utalva azt mondta: Magyarország 2015-ben találkozott ezzel a jelenséggel.

A leendő önkéntes egyetemi tartalékosok feladatairól szólva Takács Attila elmondta: krízishelyzetben minden járásban, minden településen lesz egy azonnal reagálni tudó helyi erő. A PTE az MTI-nek eljuttatott írásos összegzése szerint az egyetemi tartalékosok kiképzésük után részt vállalhatnak a hivatásos erők támogatásaként a helyi védelmi feladatokban, így például árvíz vagy rendkívüli időjárási helyzet esetén.

1599184792
Berke Gyula, a PTE oktatási rektorhelyettese köszöntőjében jelezte, hogy az utóbbi időben jelentősen javult a honvédség megítélése, és növekszik a testület iránti közpolitikai érdeklődés is. Szólt arról, hogy az egyetemi polgárok körében egyre népszerűbb az önkéntesség, egyúttal a jelen lévő hallgatókat méltatva rendkívül felelősségteljes feladatnak nevezte a honvédelmi önkéntességet. Az egyetem írásos tájékoztatója szerint 2013 júniusában mintegy ötven önkéntes hallgató jelentkezett néhány óra leforgása alatt, hogy segítséget nyújtsanak a dunaszekcsőiek árvízi védekezésében.

A szerdai sajtóesemény után a 60 egyetemi polgár megkötötte az önkéntes tartalékos szerződést a Magyar Honvédséggel. Takács Attila dandártábornok az MTI érdeklődésére közölte: a Magyar Honvédség 13 magyarországi felsőoktatási intézményben kíván létrehozni egyetemi századot, összesen mintegy 1300 fővel.

1599184792
Fotó: Csortos Szabolcs / Pécsi Tudományegyetem