Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Példaértékű hagyományápolás

Szöveg: Tóth Gergely őrnagy | Fotó: Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület |  2020. február 19. 19:40

Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály főosztályvezetője köszöntötte a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület kilencedik alkalommal megrendezett bálját, Sopronban. Az Egyesült tagjai a császári és királyi 9. huszárezred hagyományait élesztik újra, immár több, mint egy évtizede.

1596076309

A rendezvény valóban a régi bálok hangulatát és lefolyását igyekszik megjeleníteni, a katonai hagyományőrzésnek ugyanis minél teljesebb spektrumon kell megjelenítenie a katonaelődök életét. Ehhez hozzátartozik a katona társadalmi állásának megfelelő békeidőszaki viselkedésének az elsajátítása és gyakorlása is, visszahatva a jelenkor haderejére is.

A rendezvényen Szűcs Lóránd dandártábornok üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy valaha a tél legfontosabb társas eseményei a bálok voltak, és ennek a szokásnak a méltó, hiteles felelevenítésével a soproni huszáregyesület bizonyítja, hogy nem csak a katonai lovaglás, de a polgári társadalom hagyományainak ápolását is magas szinten képes végezni. Mint mondta, a tárca célja, hogy a katonai hagyományok megőrzésén keresztül egyrészt minél szorosabbá váljon a civilek és katonák kapcsolata, másrészt, hogy a jelenkor hadereje számára átörökítődjenek az elmúlt korok magyar haderőinek és katonáinak szokásai, harmadrészt, hogy minél többen kedvet kapjanak a katonaélet hivatásszerű, vagy tartalékosi keretek közötti vállalásához. Kiemelte, hogy mind a bálon, mind a Sopron környékén nemrégiben lefolyt doni emlékmenetek során is, a hagyományőrzők és a tartalékosok mintaszerűen hajtották végre feladatukat.

A bál nem csak magyar, de közép-európai szinten is a katonai hagyományőrzés egyik fontos eseménye, hiszen a résztvevők között jelentős számban találhattunk az egykori birodalom más részeiből érkezett katonai hagyományőrzőket is. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia minden részéről összegyűlt bajtársak részére a bál nem csak felhőtlen szórakozást, a bajtársi kapcsolatok megerősödését, de a minőségi hagyományőrzés minden élethelyzetben való megélését is biztosította.

1596076310