Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület

Cikkek
Lovassági kiképzés (5)

Újra lovassági kiképzést tartottak

2022. június 24. 9:32

A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, – a Honvédelmi Minisztérium támogatásával és a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesülettel együttműködő hagyományőrző csapatok bevonásával – újra megtartotta lovassági kiképzését az Őrségben, Csöde településen, június 17-19. között.

20220318-huszarvasarnap  (8)

Idén is megrendezték a Huszárvasárnapot Sopronban

2022. március 19. 8:33

Immár 5 éve szokás, hogy március közepén huszáros témájú családi napot szerveznek Sopronban. A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület által működtetett, idén 10 éves Orsolya téri Huszármúzeumban, valamint a téren már délelőtt 10 órától várták az érdeklődőket statikus és dinamikus bemutatókkal, valamint szakmai vezetésekkel.

kep1

Huszárok doni emlékmenete

2022. január 27. 8:39

A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület – a hagyományokhoz híven - idén is több partneregyesülettel együttműködve szervezett lovas emlékmenetet a doni hősök tiszteletére. A tavalyi sikeres türingiai lovasbajnokságra felkészítő, összevont lovassági kiképzés tapasztalataiból táplálkozva, örömmel tértek vissza az Őrség lankái közé, és a január 22-i hétvégén Felsőcsöde-Kerkakutas-Kerkafalva-Szatta-Felsőcsöde útvonalon teljesítették a menetet.

kep9

Ismét legyen dicső a magyar lovasság!

2021. szeptember 26. 8:06

Immáron hatodik alkalommal rendezték meg szeptember 10. és 12. között, a türingiai Crawinkelben - a Német Lovasszövetség (Deutscher Kavallerieverband) szervezésében - a Nemzetközi Katonai Lovasbajnokságot, ahol a honvédelmi tárca támogatásával a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület is részt vett.

Doni emlékmenet (nyitó)

Valós hagyományok, valós teljesítmény

2021. január 25. 8:05

Január hónap a második világháborút megjelenítő magyar katonai hagyományőrzőknek az 1943-as téli doni harcokra való emlékezés időszaka. Ennek jegyében ismét emlékmenetet szerveztek a soproni hagyományőrzők is, hogy leróják tiszteletüket a doni áttörés poklában hősiesen küzdő magyar katonák emléke előtt.

1596076309

Példaértékű hagyományápolás

2020. február 19. 19:40

Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály főosztályvezetője köszöntötte a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület kilencedik alkalommal megrendezett bálját, Sopronban. Az Egyesült tagjai a császári és királyi 9. huszárezred hagyományait élesztik újra, immár több, mint egy évtizede.