Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Régi gépek új otthona

Szöveg: Snoj Péter |  2015. április 28. 21:00

A projekt eredményeként olyan múzeum jön létre, amely révén Szolnok felkerül az ország turisztikai térképére – fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter a REPtár, azaz a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum alapkőletételét megelőzően április 28-án, kedden délután.

„Fantasztikus dolog készül itt! Úgy állunk itt, mint az olimpiai százméteres síkfutás döntősei: a neheze már mögöttünk van" – mondta Hende Csaba arra utalva, hogy az alapkő letétele nemcsak a munkálatok megkezdésének első momentuma, hanem annak is jele, hogy immár semmilyen jogi, fizikai akadály nem áll a REPtár-projekt megvalósítása előtt.

1595992820

Az idáig az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közelében működő múzeum várhatóan ez év októberétől foglalhatja el új otthonát, ráadásul nem is akármilyen helyen. A rendelkezésre álló körülbelül hatvanezer négyzetméteren túl az új cím alatt már eddig is állt egy különlegesség: Magyarország legrégebbi vasútállomása, az Indóház. Az ószolnoki állomást, amin keresztül még Kossuth Lajos is utazott, 1847-ben adták át használatra.
A helyiek számára kultikus helyszín így most még nagyobb figyelmet kap, ráadásul Szolnok Megyei Jogú Város önkormányzatának hosszú távú tervei vannak a hazánkban egyedülálló repülőmúzeummal.

Mint arra Szalay Ferenc polgármester rávilágított, az Indóház, és így a repülőmúzeum egy nagyobb turisztikai sétálóútvonal egyik végállomásaként fog majd működni, ahonnan számos helyi érdekességet megtekinthetnek a városba látogatók és persze így a múzeumot is könnyűszerrel felkereshetik a repülés szerelmesei.

1595992820

A REPtár megvalósítására összesen 2,3 milliárd forint hazai és Európai Uniós támogatás áll rendelkezésre. Ez az összeg nem csak a már meglévő repülőeszközök átszállítására és elhelyezésére szolgál, hanem további restaurálásokra is. Valamint a múzeum mai kor igényeinek megfelelő interaktív élményelemekkel való kiegészítésére is.

Az alapkő letételén túl Hende Csaba és Szalay Ferenc egy időkapszulát is elhelyeztek a majdani repülőmúzeum bejáratánál, amelyben többek között egy második világháborús magyar Messerschmidt 109-es típusú vadászgép alkatrésze is megtalálható.

1595992820

Fotó: Galovtsik Gábor