Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó kiképzési nap

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. március 22. 7:29

A kecskeméti Gáspár András szakközépiskola rendészeti osztályainak tanulói látogattak március 17-én az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra. A diákok a KatonaSuli-program keretében kaptak tájékoztatást a bázis szervezeti felépítéséről, napi feladatairól és részt vettek egy − kimondottan a részükre szervezett − kiképzési foglalkozáson is.

1595989877

A kecskeméti repülőbázis három évvel ezelőtt kapcsolódott be a helyi Gáspár András szakközépiskolában folyó KatonaSuli-programba. Az együttműködés keretében a katonák rendszeresen részt vesznek az iskola rendezvényein, segítik a honvédelmi napok előkészítését és lebonyolítását, a katonai alapismeretek tantárgy keretében pedig foglalkozásokat és élménybeszámolókkal színesített rendhagyó órákat tartanak. A diákok viszont eddig még sosem jártak a bázison. A rendészeti osztályok tanulóinak mostani látogatásának az előkészítése az iskola részéről elsősorban Lassú Gábor tanár kitartó szervezőmunkájának köszönhető.

A diákokat és kísérőiket Minkó Ottó alezredes, a repülőbázis kiképzési főnöke fogadta, a nap programjáról pedig Bezsenyi Tamás zászlós és Horváth Máté főtörzsőrmester tájékoztatta a vendégeket. Miután a tanulók megismerkedtek az alakulat szervezeti felépítésével, a katonák szolgálati és harckészültségi feladataival, forgószínpadszerűen járták körbe a bázist és hajtották végre a részükre összeállított kiképzési feladatokat. Megnézték az alakulat csapatmúzeumát és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. A nemzet szárnyai című kisfilmjét, a Gripen-hangárban közelről is megismerhették a negyedik generációs vadászgépeket és a repülő-műszakiak munkáját, tereptani ismereteiket pedig elméleti és gyakorlati foglalkozásokon bizonyíthatták.

1595989877

Gubán Gyula, a tagintézményként működő iskola vezetője elmondta: jelenleg négy évfolyamon, nyolc osztályban tanítják a belügyi rendészeti ismeretek és a katonai alapismeretek tantárgyakat. A végzős diákok között minden évben vannak olyanok, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen vagy az MH Altiszti Akadémián szeretnének továbbtanulni, és önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra is egyre többen jelentkeznek. Az intézményegység vezetője egyébként láthatóan otthonosan mozgott a bázison, ami annak köszönhető, hogy előfelvételis katonaként négy hónapot, az egyetem elvégzése után pedig egy hónapot szolgált a kecskeméti repülőtéren.

Fotók: a szerző felvételei

CímkékKatonaSuli