Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó könyvbemutató a kulturális központban

Szöveg: Tamás Tibor |  2011. december 8. 19:01

Újabb, sikergyanús művet adott ki a Zrínyi Média, ezúttal Marosi Antal „A szabadság ára – A Kadhafi-álom szertefoszlik” című könyvét, ami jóval több, mint egy haditudósító naplója. A míves, tartalmas kötetet Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója mutatta be a Honvéd Kulturális Központban december 8-án, csütörtökön.

1595928615
A nem mindennapi bemutatón szép számmal megjelent érdeklődőket a Honvédelmi Minisztérium nevében Farkas Anikó sajtófőnök köszöntötte. Dr. Isaszegi János nyugállományú mérnök vezérőrnagy, a Zrínyi Média könyv- és kiadvány-szerkesztőségének vezetője megköszönte a kötet elkészítésében közreműködők munkáját, amelynek eredménye ez a rendkívül izgalmas haditudósítói napló lett. Ezt követően a tábornok vázolta azt az időszakot, amely alatt Líbiában − az 1960–1970-es években − fiatal, reformer katonatisztek megdöntötték az elnyomó, korrupt rezsimet, majd a következő 30–40 év alatt maguk is ilyenné tették saját rendszerüket, így utolérte őket a végzetük. Azt pedig jelenleg még nem lehet tudni, hogy a mai kiszámíthatatlan, cseppfolyós észak-afrikai helyzet hová vezet.

„Talán a jósok tudják, vagy még inkább a tényfeltáró, oknyomozó riporterek, vagy a tanárok, akik közül itt ül Tálas Péter" – mondta Isaszegi János, s felkérte a ZMNE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatóját, hogy mutassa be Marosi Antal új könyvét.

A biztonságpolitikai szakértő rendkívül fontosnak, tanulságosnak és érdekfeszítőnek nevezte a kötetet, hangsúlyozva: a könyv a tágabb összefüggésekbe, folyamatokba helyezve mutatja be a mindennapokat, a hétköznapi emberek életét, vágyait. Mint elmondta: a szerző háromszor járt a helyszíneken, tehát három utazást írt meg, amelyek mögé komoly felkészültségről tanúskodó háttérképet rajzol. Közel kerül riportalanyaihoz, ám mégis távolságot tart tőlük, miközben fantasztikus portrék, interjúk formájában fontos beszélgetéseket folytat velük.

A rendhagyó könyvbemutatón részt vevők megtudhatták azt is – ami egyébként minden új könyv szerzőjének személye kapcsán kérdésként vetődik fel –, hogy kicsoda is Marosi Antal. Bár sokan ismerik, mégis érdemes fölvillantani életének néhány meghatározó fejezetét: különleges helyzetekre szakosodott életvédelmi nyomozó, majd bírósági szóvivő, kriminalisztikai szakjogász, tűzoltó és polgárőr, rendhagyó rádióriporter, szerkesztő, az első internetes rádió alapítója… De legfőképpen tényfeltáró-oknyomozó riporter, haditudósító.

1595928615
Marosi Antal sodró lendületű, összetéveszthetetlen „célra tarts" mondatai és képei révén mi is megismerjük a valóságot, a gazdasági hátteret, a társadalmi közeget, s ami a legfontosabb: az összefüggéseket − már ahol engedték a diktátorok és kiszolgálóik, vagy a harcok…

A szerzőt azonban nemigen lehetett eltántorítani, sem megtéveszteni. Nem hőkölt vissza a hadszínterektől, akár élete kockáztatásával is elérte célját. Mondhatjuk, (hadi)szerencséje volt. No meg hivatástudata, eltökélt szándéka, s idővel persze gyakorlata is, hiszen többször végigjárta a balkáni, közel-keleti frontokat, hátországokat, történelmi-társadalmi szegmenseket.

A könyvbemutatón levetítették a Zrínyi Média Film- és Videostúdiójának megrázó erejű, drámai anyagokból összeállított, rövid dokumentumfilmjét is, amely a líbiai helyszíneken készült.

Marosi Antal elsőként a könyv megszületésében is részt vevő fiának, Lopeznek nyújtotta át a kiadványt, majd megköszönte a Honvédelmi Minisztériumnak és a Zrínyi Médiának, hogy melléálltak e mű elkészültében.

A bemutató a szerző és riporter kollégája, Obersovszky Péter beszélgetésével folytatódott. Szó esett a mű születéséről, valamint az aktuális líbiai helyzetről. Mindketten egyetértettek abban, hogy az ott élő emberek egyelőre csak élvezik a szabadságukat, de még nemigen tudnak mit kezdeni vele, amint a demokráciával sem. Mindez hosszú, össztársadalmi folyamat lesz számukra.

A rendezvény Marosi Antal könyvdedikálásával, illetve a válságövezetekben készített képeinek megtekintésével zárult.

 Fotó: Galovtsik Gábor

További képekért kattintson galériánkra!