Robbantás! Robbantás! Robbantás!

Nem sokat látni eleinte a fekete füstben. Aztán ahogyan a hajmáskéri lőtér felett fújó szél távolabb viszi és lassan áttetsző szürkévé oldja a levegőben a füstöt, látszik már a képzeletbeli ellenséges műszaki zár helye. Volt – nincs.
Megszólal a rádió – a várpalotai katonák parancsot kapnak újabb nyújtott töltet elkészítésére. A BTR-harcjármű beépített fegyvereinek torkolattüzét elnézve szenzációhajhász frázis vetődik fel: „ízelítő a háborúból". De nem, semmi értelme sem lenne egy hadgyakorlatot másnak beállítani, mint ami valójában.

Ötpercenként emelkedik az MH Bakony Harckiképző Központ Kossuth-laktanyájának sorompója, de nem sötétzöld teherautók vagy katonai mikrobuszok érkeznek, hanem civil járművek. A kocsikból utasaikkal együtt fényképezőgépek, objektívek, statívok, diktafonok és jegyzetfüzetek is előkerülnek. Minden médiamunkás arra kíváncsi: hogyan robban fel a trotil, miként gázol át a BTR-harcjármű havon és sáron, hogyan adnak le sortüzet a várpalotai honvédek. Egyáltalán: mi történik a gyakorlótéren egy nem annyira különleges, de azért nem is szokványos hétköznapon? Néhányan eleve bakancsban nyomták a gázpedált, de láthatósági mellényt, rohamsisakot és fülvédőt − a gyakorlat jellege miatt − mindenkinek kötelezően vételeznie kell. Esővédőt, surranót, sár és víz ellen védő kezeslábast pedig igény szerint válogatnak a sajtó képviselői, akár egy mini ruházati boltban. Persze a jelszó: kölcsönbakancs visszajár!

Maga a trotil robbanóanyag úgy néz ki, mint egy nagyobbfajta – egész pontosan négyszáz grammos − téglatest alakú, narancssárga gyurma. Tűzbe dobva nagy füst kíséretében, sárgás lánggal ég. Nagy hatóerejű és strapabíró robbanóanyag, nem kell hímes tojásként bánni vele: a dörzsölésnek és a nyomásnak ellenáll − ezért is annyira közkedvelt és elterjedt a Magyar Honvédségben. Kinn a szeles, nyomokban még havas, de meglepően száraz hajmáskéri gyakorlótéren egy kis asztalon katonásan sorakoznak a narancssárga robbanópréstestek. Ezekből úgynevezett nyújtott töltet készül – egy vékony, hosszú deszkára ragasztószalaggal rögzítik sorban egymás után a préstesteket. A robbantás további kelléke az időzített gyújtózsinór. Ebből egészen pontosan 1,2 méternyi szükséges, ugyanis a gyújtózsinór égési ideje centiméterenként egy másodperc. Két perc pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a katonák visszaérjenek a fedezékbe. Ők ugyanis, akárcsak valós körülmények között, nem a sajtó számára előírt biztonsági zónán kívül helyezkednek el…

A gyakorlatot irányító Lendvai Gábor főhadnagynak, az MH Bakony Harckiképző Központ ellenerőszázada megbízott parancsnokának nincs szüksége távcsőre ahhoz, hogy lássa: hol is rendezkedett be védelemre az ellenség. Azt mondja, az ellentámadást előre lemodellezték, megtervezték, az állomány pedig innentől kezdve köd- és tűzfedezet mellett, BTR-harcjárműbe szállva fogja megkezdeni a géppuskafészek felszámolását. A végleges győzelem feltétele viszont azt, hogy az ellenséges műszaki zárrésen a rohamozó csoport számára megnyissák az átjárót.

„Robbantás! Robbantás! Robbantás!" – hangzik messziről. Aztán két perc csend, majd füst és láng – egy elkésett, óriási szívdobbanás − és vége.
Ahogyan a hajmáskéri lőtér felett fújó szél távolabb viszi és lassan áttetsző szürkévé oldja a levegőben a füstöt, látszik már a képzeletbeli ellenséges műszaki zár hűlt helye.

Fotó: Galovtsik Gábor