Sarkantyúsok

A Spur Ride eredete az amerikai lovasság történetéhez vezethető vissza. Ott ugyanis csak az kaphatta meg csizmájára a sarkantyút, aki különböző embert próbáló feladatokat teljesítve bizonyította azt, hogy a legjobbak közé való. Ezt a tradíciót az amerikai páncélos felderítők a mai napig viszik tovább, így a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál gyakorlaton lévők is megrendezték szeptember 11-én, immár harmadik alkalommal. A vendégek a magyar katonákat is meghívták a megmérettetésre, s ennek az invitálásnak nagyon is logikus magyarázata van: a kutatások szerint a 1848/49-es szabadságharc bukása után egy, az USA-ba emigrált magyar huszár főtiszt vezette be a lovasságnál a próbát, amely az ezüst sarkantyú viselésének feltételeit megszabta. (Aranyszínűt napjainkban csak műveleti területen lehet kiérdemelni.)

A három helyszínen zajló kihívás, amelyen idén tizenkét magyar katona – köztük először egy nő is – vett részt, már a hajnali órákban elkezdődött, amikor a résztvevők a fizikai állóképesség felmérésével, a felszerelés ellenőrzésével, valamint a páncélos felderítők történelmével, hagyományaival és fő feladataival kapcsolatos teszt kitöltésével indították a napot. Leírva ez egyszerűnek tűnhet, a valóság azonban teljesen más. Nagy Viktor őrvezető, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 2. lövészzászlóaljának katonája tavaly teljesítette sikerrel a próbát, amikor a tizenöt amerikai mellett tizenöt magyar vállalkozott a feladatra. (Mindannyian sikerrel küzdötték le a több mint 30 órás megmérettetés akadályait.) Kérdésünkre elmondta: a Spur Ride a kora hajnali órákban azonnal egy rendkívül megterhelő fizikai feladattal kezdődik. „Nekünk repeszálló mellényben kellett száz húzódzkodást, kétszáz fekvőtámaszt és háromszáz guggolást csinálnunk. Érdekes, de pont ekkor, a legelején jön el a mélypont, amikor a szervezet még nem áll készen. Akkor szerintem mindenkin átfut a gondolat: most még nem késő kiszállni, hiszen el sem kezdtük. Persze senki nem szállt ki, csináltuk tovább" – emlékszik az őrvezető.

A körülmények az idén is hasonlóak voltak. A hajnali fizikai terhelés után a Spur Ride-on résztvevő katonák a szomódi lőtéren hajtottak végre lövészetet, azt is megspékelve az amerikai filmekben sűrűn látható kiképzési stílussal és nehezített fizikai feladatokkal. A kihívásnak talán ez volt a legkönnyebb része, innen ugyanis a katonák a negyven kilós hátizsákkal a tatai Öreg-tóhoz meneteltek, ahol újabb próbatételek vártak rájuk. Ezek része volt a harctéri életmentési feladat, az úszás, majd a futás a tó körül a csuromvizes egyenruhában.

A kétnapos Spur Ride-on a szervező amerikai felderítők szünet nélkül tesztelték és feszegették a próbán résztvevő katonák fizikai és mentális határait. A próbák között szerepelt elsősegélynyújtási feladat, de fegyver-, híradó- és vegyvédelmi ismeretek számonkérése is, utóbbiak mindig valamelyik nagyfokú fizikai terheléses próbát követték. Az amerikai katonáknak a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyvereket kellett összeszerelni, míg a magyaroknak az amerikaiakét. A mintegy kétnapos Spur Ride levezetéseképpen a katonák 20 kilométeres menetgyakorlaton vettek részt, természetesen az elmaradhatatlan negyven kilós hátizsákkal.

A próbatétel ünnepélyes záróeseményén az arra érdemesek megkapták az ezüstsarkantyút, amelyet azonnal a bakancsukhoz rögzítettek az amerikai kiképzők. A magyar katonák kiválóan teljesítettek: a tizenkét indulóból kilencen kapták meg a sarkantyút, amely a kemény próbatétel teljesítését hirdeti büszkén. Ahogyan Nagy Viktor őrvezető fogalmazott: „Bármennyire megterhelő, bármennyire is azt érzi az ember, hogy nem bírja tovább, eljut a célig. Az az érzés, amikor vége lett, és megéreztem a sarkantyú szorítását a lábamon, leírhatatlanul jó volt."

Fotó: Tóth László és Kapás Viktor hadnagy