Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sírnak a harangok…

Szöveg: Takács Vivien |  2014. november 15. 16:19

Nagyszabású előadással tisztelgett az első világháború századik évfordulója előtt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) a budapesti Várkert Bazárban november 14-én, péntek este.

1595982637

A Sírnak a harangok… című produkció óriási sikert aratott: a zsúfolásig megtelt épület szó szerint beleremegett a művészek tánclépéseibe. Az előadást a közönség hosszú vastapssal jutalmazta.

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező koreográfus darabjában a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fiatal táncművészei is teret kaptak, hogy koreográfusként, saját művészi elképzeléseikkel megmutatkozhassanak. A tehetséges ifjú táncosok két-két koreográfiával járultak hozzá az előadáshoz, amelyet természetesen a darab rendezője és felesége, Vincze Zsuzsa munkái is színesítettek.

1595982637

„Maga az első világháború egy nagyon szomorú tény, amit mi nem szeretnénk elferdíteni, viszont voltak olyan vicces momentumok akkor is, amit Zsuráfszky Zoltán szeretett volna átkötésekkel  bemutatni, oldani a feszültséget, hogy ne egy szomorú nézősereg menjen haza" – mondta Sánta Gergő, a darab egyik táncosa. Első koreográfiája egy vicces sorozásról, a másik pedig egy bajtárs haláláról szól.

A Honvéd Együttes és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójának zenei aláfestéséről az együttes zenekara mellett Kiss Ferenc, a Vujicsics Együttes, a Besh o droM és Gombai Tamás gondoskodott. Továbbá hangfelvételről Palya Bea éneke is gazdagította a műsort.

1595982637


Fotó: Dévényi Veronika