Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Varsót a levegőből bombázzák

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 15. 15:34

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

Varsót a levegőből bombázzák – olvasható a Népszavában. “Német repülőgépek szállottak Varsó fölébe és összesen tizennégy bombát hajítottak le." Az egyik bomba egy csoport ember közé esett, és amikor elszállt a füst hét holttestet húsz súlyos sebesültet találtak.

„Az orosz harctérről a vezérkarunk ma azt jelenti, hogy az északkeleti hadszíntéren a mi arcvonalunkon tegnap se volt harc. A német nagy főhadiszállás viszont azt jelenti, hogy Kelet- Poroszországban a harcok még tartanak. Az oroszok, úgy látszik, erre a frontra helyezik a fősúlyt. Már napok óta megkezdődött a német hadállások ellen való offenzíva" – számol be a Pesti Hírlap.

„Az északkeleti hadszintéren a Kosmineknél egy orosz lovashadtest ellen vivott győzelmes lovassági harcon kívül nagyobb ütközetek tegnap nem voltak" – idézi Höfer vezérőrnagy szavait a Pesti Napló. „Ellenséges felderítő osztagokat, melyek mozdulatainkat akarták megállapítani, visszavertük. A mostani hadműveletek keresztülvitelénél csapatainknak mindenkor tanusitott kiválósága és harci ereje ujból érvényesül" – teszi hozzá a lap.

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595982636
Címkéklapszemle