Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sokéves műhelymunka eredményeként

Szöveg: Révész Béla |  2015. január 30. 13:11

A hazai diplomataképzés alappillérévé válhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen február 1-jétől induló Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. A karalapító szenátusi ülést január 30-án rendezték meg a Ludovika főépületében.

1595986866

Az új kar alapvető feladata és célkitűzése, hogy szilárd tudású utánpótlást biztosítson a közigazgatási szervek diplomáciai és egyéb nemzetközi feladatainak ellátásához, valamint felsőfokú képzésben részesítse a külképviseleti és európai uniós intézményekben dolgozó szakembereket. A kar részeként működik a Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanszék, a Nemzetközi Jogi Tanszék, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék, az Európai Köz- és Magánjogi Tanszék, az Európa-tanulmányok Tanszék, a Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék, a Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ, valamint a Stratégiai Védelmi Kutató Központ.

A karalapító szenátusi ülésen dr. Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára beszédében kifejtette: a NKE 2012-es létrehozása mérföldkő volt a közigazgatás reformjában, mivel az intézmény olyan felsőfokú közszolgálati szakembereket képez, akik az új generáció tagjaiként építőkövei a „jó államnak". Magyarország csak akkor lehet Közép-Európa legversenyképesebb országa, ha a leghatékonyabb államapparátusa van. „E cél elérésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az államigazgatási reform szellemi hátországa, egyben az átalakított felsőoktatási rendszer zászlóshajója, hiszen az intézmény adja a tudást, a szellemi bázist a jövő államigazgatási elitjének" – tette hozzá az államtitkár.

1595986866

Az új dékán beiktatása előtt prof. dr. Patyi András, az NKE rektora köszöntötte a szenátusi ülés résztvevőit. Hangsúlyozta: a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar sokéves műhelymunka eredményeképpen jöhetett létre. Rengeteg munka fekszik benne, de még több áll előttük. „Egyetemünk felkészült a feladatra" – mondta Patyi András.

Az ünnepélyes beiktatás után a kar dékánja, dr. Tálas Péter (aki biztonságpolitikai szakértőként számos alkalommal nyilatkozott már a honvedelem.hu-nak) mondott köszönetet mindazoknak, akik szakmai munkájukkal hozzásegítették a poszt elnyeréséhez. Mint mondta, „megtisztelő, hogy egy új egyetem új karának első dékánja lehetek." Az előtte álló feladattal kapcsolatban kifejtette: óriási a felelősség, hiszen a külföld az itt képzettek szakmai munkáján keresztül alkot majd véleményt a magyar államról, a közigazgatásról, kulcsfontosságú tehát az ő elméleti és gyakorlati felkészítésük.

1595986866

A szenátusi ülést követően a kar nyílt napon mutatkozott be az érdeklődőknek. A programra érkezőket az új dékán és az oktatók köszöntötték. A tájékoztatón elhangzott: a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar alap- és mesterképzéssel, külföldi ösztöndíj-lehetőségekkel, gyakornoki programokkal várja a hallgatókat. Karrier szempontjából is egyedülálló lehetőséget kínál: nemcsak a hazai, de az EU-s közigazgatásban, a nemzetközi szervezetekben és a nagyvállalatoknál is előnyt jelent majd a képzés diplomája.

Az információs pontoknál a leendő hallgatók választ kaptak kérdéseikre, déltől pedig tízpercenként induló turnusokban mutatták meg nekik a Ludovika főépületét.

Fotó: Dévényi Veronika