Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Soproni emlékek

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Rácz Tünde |  2019. november 20. 13:18

Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy Sopronban a Magyar Királyi Honvédség által fenntartott leánynevelde működött. Az épület – ha lakatlanul is – még áll, s immár a falán elhelyezett emléktábla mellett egy könyv is őrzi az 1853-ban alapított intézmény és lakóinak emlékét.

1596072198

A HM Hadtöténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) dísztermében mutatták be november 19-én A Soproni Tiszti Leánynevelő Intézet Története 1850-1945" című, a maga nemében hiánypótló kötetet. A 15 esztendős munkával elkészült könyv bemutatójára érkező vendégeket – köztük dr. Boross Péter volt miniszterelnököt – dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka és Soós Péter őrnagy, a múzeum megbízott vezetője köszöntötte, kiemelve: a mű azért is fontos és jelentős, mert az iskolák egy nagyon speciális, kevéssé ismert szegmensétől mutat be nem csupán pontos információkat, de érdekességeket is, s teszi mindezt gazdagon illusztrálva.

A kötetet dr. Sallay Gergely történész, a HM HIM Dokumentációs Osztályának vezetője mutatta be, aki hangsúlyozta: az elkészült könyv tudományos értékű szintézise mindannak, ami erről a témáról eddig megismerhető volt. Mint kiemelte, a könyvben számos részterület, illetve párhuzamos világ kerül egymás mellé, mint például a katonai és a civil, a nevelés és a hadsereg története. A szerzők – bár különböző területekről érkeztek – egymást remekül kiegészítve alkották meg ezt a könyvet. Ez nem meglepő, hiszen mindketten a téma szakavatott ismerői, számos előadás, tanulmány fűződik a nevükhöz.

1596072198

A megjelenteket – a kötet kiválasztott részeinek előadásával – Simorjai Emese és Andresz Kati színművésznők szórakoztatták, akiknek édesanyja szintén a Leánynevelő Intézet lakói voltak. Elhangzott az alapító egyleti gyűlés 1853. május 16-i jegyzőkönyvének egy részlete, majd naplórészletekből ismerkedhettünk meg a meglehetősen szigorú napirenddel, de a lányok diákcsínyjeivel is.

Németh Ildikó és Závodi Szilvia, a kötet alkotópárosa megköszönték a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatását, melynek segítségével a könyv elkészülhetett. Mint hangsúlyozták, a 15 esztendős kutatást, feldolgozást az tette szükségessé, hogy a Leánynevelő Intézet irattára a háború alatt megsemmisült, így csak lassú, aprólékos, jelentős részben egykori, ott tanuló leányokra és az oktatók gyermekeinek segítségére támaszkodó munkával készülhetett el a tudományos igényű mű.

GALÉRIA

Címkékmúzeum