Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Száz év után megelevenedett a caporettói áttörés

Szöveg: Zsalakó István |  2017. szeptember 17. 18:24

Waffentreue – Szövetségesi hűség. Ez volt a fedőneve annak a hadműveletnek, amelyet Ausztria-Magyarország német segítséggel indított a délnyugati front isonzói szakaszán. A művelet 1917. október 24-én vette kezdetét, s másnapra – az ellenség hátába kerülő rohamcsapatoknak köszönhetően – a kulcsfontosságú Kolovrat-hegygerincet is sikerült elfoglalni. A szövetségesi hűség egy évszázad múltán is érvényesült, hiszen a szlovén rendezők hívó szavára cseh, lengyel, magyar, osztrák, német hagyományőrzők gyűltek össze, hogy felelevenítsék elődeik harcait.

1596038753

És jöttek olaszok is szép számmal, annak ellenére, hogy a caporettói áttörés akkoriban az ő haderejük számára az összeomlás nyitányát jelentette. A hagyományok őrizőinek fegyverbarátsága ezúttal egy oldalra gyűjtötte a hajdan szemben álló feleket.
No, természetesen csak a közös, didergős reggelik és vacsorák, az esőverte sátrak környékén folyt diskurzusok idejére, hiszen magát a csatát az egykori szereposztás szerint, egymásnak feszülve idézték fel.

Bár a történelmi eseményt – az októberi időjárási viszonyok miatt aggódva – szeptember közepére hirdette meg a Triglav Kulturális és Történelmi Társaság, az összegyűlt mintegy háromezer néző és több mint kétszáz „harcos" mégis megtapasztalhatta, milyen lehetett az időjárás akkoriban. Egész nap köd ülte meg a tájat, a Kolovrat hegygerince pedig több mint 1100 méteres tengerszint feletti magasságával egyszerűen felhőben volt. Ehhez némi dörgés, villámlás is társult, de még a jégesőből is kijutott.

1596038754

A háromnyelvű helyzetismertetés után végre megszólalt a magyar közelharclöveg, jelezvén a csata kezdetét, és a kor egyenruháját, valamint felszerelését viselő, fegyverzetét alkalmazó nemzetközi csapat – benne budapesti, soproni és pécsi hagyományőrzőkkel – megkezdte a harcok felelevenítését. Mannlicher- és Carcano-puskák tüzeltek, Fiat-Revelli- és Schwarzlose-géppuskák ropogtak, és a Kolovrat-hegy olasz állásai környékén megelevenedtek a harcok, felidézve a nem szemből, hanem meglepetésszerűen hátulról támadó rohamcsapatok, valamint a szemben álló olasz védők heroikus küzdelmét.

A köd, a hideg és az eső ellenére is forró hangulatú hadijáték részleteiről a katonai sajtó helyszínen tartózkodó munkatársai hazatértük után filmes beszámolót is készítenek.

1596038754

Fotó: a szerző felvételei