Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szegeden rohamoztak

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. július 29. 11:43

Szegedi Bakaroham néven első alkalommal rendeztek terep-akadályfutó bajnokságot július 27-én a csongrádi megyeszékhelyen. A Honvédelmi Sportszövetség által is támogatott verseny lebonyolítását az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei központja, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft. munkatársai vállalták.

Több mint kétszázhatvanan tették próbára kitartásukat, felkészültségüket, ügyességüket és szerencséjüket a hagyományteremtő céllal megrendezett I. Szegedi Bakaroham embert próbáló küzdelmeiben. A Partfürdő és Kemping területén kialakított pályákon a versenyzőknek – az interneten előzetesen regisztrált időpontokban – tizenöt percenként csoportosan rajtolva, az általuk választott hat- vagy tizenkét kilométeres távon tizennyolc különböző akadályt kellett leküzdeniük.

1599206568

A Magyar Honvédség különböző alakulatai képviseletében ötvenöten rögzítették a bokájukra a futamidőt mérő chipet. Mádai Gábor őrnagy, a bajnokság katonai főszervezője elmondta: a versenyzőknek különböző nehézségfokú akadályokkal kellett megbirkózniuk, amelyek egy részét maga a terep kínálta. Ugyanakkor a pálya kiépítésekor a Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség nemzetközi szabályait is figyelembe vették, valamint saját tervezésű akadályokat is állítottak. Mivel a pálya leküzdése komoly fizikai megpróbáltatást jelentett mindenkinek, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a célba érkezőket most nem rangsorolják – a verseny végén a résztvevők közt ajándékcsomagokat sorsoltak ki.

1599206568

Az I. Szegedi Bakaroham lebonyolítását, a versenyzők és szurkolóik egész napos programjai színesítését a Magyar Honvédség alakulatai is segítették. Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái a terep rendezését és az akadályelemek építését végezték, utolsó akadályként egy 80 tonnás PMP kompot telepítettek a Tisza partján, valamint statikus bemutató keretében a katonai búvárok munkáját népszerűsítették. A kiállított harc- és szállítójárművek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájából érkeztek, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Területvédelmi Zászlóaljának önkéntesei a pályán történő eligazodást segítettek. Kitelepültek az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szegedi központjának a munkatársai, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. médiakamionjánál pedig lézeres célba lövéssel és virtuális repülésben mérhették össze ügyességüket a verseny szurkolásban megfáradt vendégei.

1599206568

Fotó: a szerző felvételei