Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent István öröksége és az emlékezés jelentősége

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. január 4. 22:04

Fanfárok zengő hangja jelezte: a királyok városában, Székesfehérváron elkezdődött a Szent István-emlékév.  A nagyszabású eseménysorozat január 4-i, pénteki megnyitóján, a Városházán megtartott díszközgyűlésen megjelent – többek között – Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is.

Hetvenöt évvel a Szent István halálára emlékező 1938-as székesfehérvári országgyűlés után a 2013-as évet ismét István király emlékének szenteli a megyeszékhely. Az egész évben zajló programok nagyszabású megnyitóünnepsége rengeteg érdeklődőt vonzott a Városháza elé, ahol kivetítőn követhették nyomon a díszközgyűlés eseményeit.

1595947224

Az emlékév megnyitóján felhangzott az erre az alkalomra írt Fehérvár fanfár című zenemű, majd  Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke köszöntőjében Szent István örökségére és az emlékezés jelentőségére hívta fel a figyelmet. „Fontos, hogy eleink iránymutatására ma is figyeljünk, hiszen egy város, egy ország jövője csak akkor lehet biztos, ha a közösség a múlt gyökereibe kapaszkodva tekint előre" − mondta.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy „ez a programsorozat nem egy munka végcélja, sokkal inkább a kezdete."

1595947224

A megnyitóünnepség a Romkertnél, az egykori Pipó-toronynál folytatódott, ahol felavatták a Nemzeti Emlékhelyet jelző oszlopot és zászlót, amiket az Országgyűlés elnöke adott át a városnak. Kövér László ünnepi beszédében a megújulásra hívta fel a figyelmet. „Csak így lehet élni, megmaradni, újrakezdeni, szövetséget kötni és együtt dolgozni, építeni és alkotni: méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel. A jog és a törvényesség szolgálatával, az igazsággal és a valósággal történő őszinte szembenézéssel, a szükséges változások megfontolt végrehajtásával" − jelentette ki.

A rendezvény végén a vendégek – köztük Kövér László, Cser-Palkovics András, Vargha Tamás és Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka – mécsest helyeztek el Szent István sírjánál.

1595947224

Fotó: Tóth László