Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát”

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. augusztus 17. 8:02

A székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred, a 33. honvéd gyalogezred és a 3. gyalog tábori pótezred elesett katonái előtt tisztelegtek Székesfehérváron augusztus 15-én. A város önkormányzatának és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér megyei szervezetének közös rendezvényén, koszorúzással emlékeztek az ezred hősi halottaira.

1599191817
1939. augusztus 15-én a magyar királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred csapatzászlót kapott Székesfehérvártól. Ezzel a város „háziezrede" lett, azóta hivatalos ezrednapként ünnepeljük, ezt a dátumot – árulta el érdeklődésünkre Lévai Miklós nyugállományú ezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér megyei tagozatának elnöke.

Az eseményen méltó módon emlékeztek meg azokról a székesfehérvári, tata-tóvárosi, komáromi, illetve valamennyi Fejér és Komárom-Esztergom vármegyei illetőségű honvédekről, akik a koronázó város háziezredében szolgáltak és harcoltak a második világháborúban.

1599191817
A székesfehérvári Láncos Kornél Gimnázium udvarán Babucs Zoltán hadtörténész, az ezred emlékét megörökítő könyv társszerzője köszöntötte az egybegyűlteket, majd az ezred 1939-től 1945-ig terjedő időszakának csatáit foglalta össze. „Évtizedeken keresztül kellett hallgatni arról, hogy Horthy Miklós katonájaként teljesítettek szolgálatot és védték hazájukat. Akár a Don partján, akár a Kárpátok előterében küzdöttek, vagy a magyar haza területén próbálták feltartóztatni a Vörös Hadsereg áradatát. Azonban egy dolgot sohasem felejtettek el, hogy ők a székesfehérvári magyar királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred katonái" – fogalmazott. Beszédét az ezred jelmondatával zárta: „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát".

Az egykori Budai úti laktanya épületénél dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta: „emlékezzünk azokra a családokra is, akik elengedték fiaikat, nem tudván, hogy épségben hazatérnek-e hozzájuk. Innentől kezdve emberi sorsokról, családokról beszélünk. Rájuk emlékezni közös kötelességünk, csakúgy, mint a katonákra. Csak ha ezt megtesszük, akkor mondhatjuk el azt, hogy ez a város nemcsak múltjában és hagyományaiban, hanem jelenében és – reményeim szerint – jövőjében is egy katonaváros."

1599191818
A gyalogezred – 1996-ban avatott, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület által idén felújított – emléktáblájánál Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója helyezte el az emlékezés virágait. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Székesfehérvár helyőrségben szolgáló katonai szervezeteinek nevében Sándor Zsolt dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke koszorúzott, őt követte dr. Süli Attila őrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviseletében. Miután a hagyományőrző, a nyugállományú és a civil szervezetek is lerótták kegyeletüket az emléktáblánál, a gyalogezred egykori tagja, vitéz Smohay Ferenc magyar királyi zászlós hajtott fejet egykori bajtársai emléke előtt.

A méltósággal teli tiszteletadáson felcsendült a Seregi- és a Doroszlai-féle ezredinduló, valamint – az MH Veszprémi Helyőrségi Zenekar előadásában – a Helényi Gyula által komponált Parancsnoki induló is. A koszorúzást követően vitéz Smohay Ferenc doni veterán a 103 éves, Koós Ottó nevében is köszöntötte a résztvevőket, majd a személyes élményein alapuló emlékkönyv átadásával hálálta meg a közreműködőknek, hogy a hősi halált halt bajtársaira emlékezhettek.

1599191818
Fotó: a szerző felvételei