Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnokon jártak a katonai attasék

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. június 27. 19:17

Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék számára, június 21-22-én. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tett látogatásra a katonadiplomaták a Magyar Honvédség egyik forgószárnyasával érkeztek.

A delegációt dr. Koller József ezredes, az alakulat és a helyőrség parancsnoka köszöntötte, majd  a katonai szervezet felépítéséről és feladatrendszeréről beszélt. Ezt követően az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred tevékenységi köréről, teljesített és jövőbeli feladatairól Sándor Tamás ezredes, az alakulat parancsnoka tartott ismertetőt, majd pedig Rédei Róbert alezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnokhelyettese beszélt a katonai szervezet rendeltetéséről, valamint a speciális felkészítésekről és tanfolyamokról.

1596034856

Az előadásokat követően a katonadiplomaták megtekintették az Előretolt Repülésirányító Kiképző Rendszert, azaz a JTAC-szimulátort (Joint Terminal Attack Controller). Később körbejárták a helikopterbázis területét, megnézték az irányítótornyot, a hajózó- és repülő-műszaki oktató termeket, majd pilótaként is kipróbálhatták magukat az egység kiképzéséért felelős repülőgép-szimulátorain.

Délután Közép-Kelet-Európa legnagyobb repüléstörténeti kiállítását tekintették meg a szolnoki RepTár Múzeumban. Az Indóházban a magyar katonai repülés történetét feldolgozó tárlatot nézték meg, a Hangárban pedig a legkülönbözőbb típusú repülőgépek, helikopterek, légvédelmi rakéták, lokátorok és hajtóművek között nézelődhettek. A 4D moziban átélhették a repülés és az ejtőernyőzés élményét, a tárlatvezetés végén pedig a kültéri területen is körbejárták a kiállított gépeket.

1596034857

A második napon az attasék megtekintették az alakulatoknál rendszeresített haditechnikai eszközöket és fegyvereket, továbbá a Szolnok helyőrségben található géptípusokat is. A statikus bemutatót követően ejtőernyős ugrásokat láthattak a vendégek, majd harcászati bemutató következett. Ennek során a „lázadók" túszul ejtettek két ENSZ-katonát. Miután azonosították a fogva tartás helyét, a különleges műveleti alegység izolálta a célterületet, majd kiszabadította a fogságba esett katonákat.

A program végeztével a delegáció nevében Uwe Wilhelm Clemens alezredes, a Budapesti Katonai Attasétestület doyenje köszönte meg a kétnapos programot.

1596034857

Fotó: a szerző felvételei