Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

TEK-gála, ötödik alkalommal

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. november 19. 8:32

A budo és a küzdelem jegyében ötödik alkalommal mérték össze tudásukat az ország egész területéről érkezett egyenruhások a budapesti BOK csarnokban november 18-án, szombaton. Az idei verseny fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596041453

Bajtársias hangulat, színvonalas küzdelmek, harcművészeti bemutatók, rengeteg újdonság, valamint díszvendégek várták a küzdősportok és harcművészetek szerelmeseit Budapesten.

A rendezvény eddig is egyedülálló volt a hazai sportrendezvények között, hiszen egy légtérben, egy helyszínen többféle küzdelem zajlott egyszerre. A nap folyamán a közönség hatalmas LED-falon kivetítve, szinte testközelben követhette a különböző súlycsoportok látványosabb küzdelmeit.
A rendezvény idei díszvendége a többszörös thai-box világbajnok, a belarusz küzdősport-legenda, Alexey Ignashov (a „Vörös Skorpió") volt, aki a versenyt megelőzően az indulók felkészülését egy közös tréninggel is segítette a TEK tornatermében.

1596041453

A számos dinamikus program mellett katonai és rendőri toborzópontok, valamint fegyvermustra, kedvezményes könyvvásár várta az érdeklődőket.

A rendezvényre a belépés idén is ingyenes volt, a látogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogathatták.

Fotó: Rácz Tünde