Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Telt ház az Educatio kiállításon

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. január 23. 15:11

Idén is hatalmas az érdeklődés az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás iránt; a budapesti Syma Csarnokban január 22−24. között zajló eseményen minden stand előtt sorban állnak a diákok. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem programjai is sok érdeklődőt vonzanak, a fiatalokat a képzések mellett leginkább a várható ponthatárok, a szakok nehézsége és a későbbi elhelyezkedés lehetőségei érdeklik.

1595986537

Pénteken is nagyon sokan látogattak el a 15. Educatio kiállításra, ahol rengeteg információt kaphattak a szakokról, a felvételi esélyekről, a képzési rendszerről, a juttatásokról és lehetőségekről.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem standjánál − ahova ellátogatott dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes is − hatalmas volt a sor, a szervezők számos látnivalóval és érdekességgel várták a diákokat, akik megpróbálkozhattak a lézeres céllövészettel vagy az  ujjlenyomatvétellel, de láthatták az egyetem pilóta nélküli repülőgépét, sőt a Magyar Honvédségben rendszeresített tűzszerészrobotot és egyenruhákat is. Az érdeklődés nem volt véletlen, hiszen a hagyományos karok mellett itt mutatkozott be először az egyetem február 1-jén induló új kara, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amely a diplomataképzésre jelentkezőket várja.

1595986537

A diákok leginkább a ponthatárok iránt érdeklődtek, de sokan kérdeznek a katonai pályához szükséges fizikai alkalmasságiról és az egyetem utáni elhelyezkedés lehetőségeiről is. Többségük még nem tudta biztosan, hol szeretné folytatni a tanulmányait, ezért a látogatók jellemzően több standnál is érdeklődtek.

„Régóta vonz a katonai pálya, szívesen lennék például felderítő" − mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Szőlős Gábor, aki azt is hozzátette, hogy építészmérnökként is el tudja képzelni a jövőjét. Jankovics Sándort az informatika érdekli, véleménye szerint nem kizárt, hogy tudását a honvédség berkein belül kamatoztatná a jövőben.

Gábor Zsuzsanna itt hallott először a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, az intézmény képviselőit a bekerülés és a bennmaradás nehézségeiről kérdezte.

1595986538

Fotó: Tóth László