Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tengerész parancsnokokra emlékeztek Erdőbényén

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. november 12. 10:54

A császári és királyi Duna-flottilla két egykori parancsnoka, Lucich Károly altengernagy és Ferenczy Béla altábornagy emléke előtt tisztelegtek Erdőbényén az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviselői, a tengerészeti, valamint a hadihajós hagyományokat ápoló egyesületek tagjai és a község lakói.

1599195898
Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori elit alakulata, a császári és királyi Duna-flottilla két legendás parancsnokára, Lucich Károly altengernagyra és Ferenczy Béla altábornagyra emlékeztek november 10-én, Erdőbényén. Lucich altengernagy és Ferenczy altábornagy sírjait a hadihajós és a katonai hagyományokat ápoló közösségek képviselői is megkoszorúzták.

Erdőbénye polgármestere Lucich Károly altengernagynak a község központjában álló emlékoszlopánál köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Kántor Dezső beszédében a hagyományok tiszteletének, példaképeink, a hősök, a hazáért életüket áldozott honvédek emléke ápolásának – napjainkra vetített – történelmi jelentőségét méltatta.

1599195899
Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka Lucich Károly és Ferenczy Béla életútjait felidézve és a községháza előtt álló emlékmű – az ’50-es években kezdődött és az egymást követő, véletlennek tűnő események eredményeként megvalósíthatott – történetét összefoglalva tisztelgett a legendás haditengerész tábornokok emléke előtt. Az emlékművet húsz évvel ezelőtt avatták fel, a jubileumhoz kapcsolódva pedig Szilágyi ezredes az idei év további kerek évfordulóira is emlékeztette az ünnepség résztvevőit: 170 éves a Magyar Honvédség és a magyar honvéd folyami hajózás, 100 éves a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 100 éve ért véget az első világégés, és 100 évvel ezelőtt, november 6-án vonta le a hadi lobogóját a Nagy Háború utolsó harcképes katonai alakulata, a császári és királyi Duna-flottilla.

A megemlékezés résztvevői az emlékmű megkoszorúzását követően Erdőbénye katolikus és református temetőjében Lucich Károly altengernagy és Ferenczy Béla altábornagy sírjainál is elhelyezték a tisztelet virágait. A rendezvényhez kapcsolódóan a 170 éves magyar honvéd folyami hajózás történetét bemutató kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a község művelődési házában. A tárlatot Szabó Judit jegyző nyitotta meg, majd egy rövid történelmi visszatekintéssel Hajdu Gábor nyugállományú ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred egykori parancsnoka, a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak klubja hadihajós tagozatának elnöke ajánlotta a vendégek figyelmébe. A kiállított tárgyak közt szerepeltek Égerházy László helyi fafaragó mester alkotásai is: Lucich Károly és Ferenczy Béla – az évforduló tiszteletére készített – portréi.

1599195899
A császári és királyi Duna-flottilla két egykori parancsnoka emléke előtt a helyi Szent István Általános Iskola diákjai irodalmi műsorral tisztelegtek (felkészítő tanár: Réthi Ildikó), a református templomban pedig a Légierő Zenekar – Szolnok adott koncertet (vezényelt: Molnár János őrnagy).

A koszorúzáson – mások mellett – jelen volt Major Tibor alezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnokhelyettese, Danyikó László őrnagy, a törzsfőnök helyettese, valamint az alakulat korábbi parancsnokai. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumot a parancsnokhelyettes, dr. Horváth Csaba ezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázist Marjai Ildikó őrnagy képviselte. Az immár huszadik alkalommal megrendezett ünnepségen részt vettek: a Császári és Királyi Duna-flottilla Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Hajózásért Egyesület, a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja hadihajós tagozata és a Börzsönyi Lövész Klub Magyar Honvédvadász Hagyományőrző és Sport Csoport tagjai.

1599195899
* * *

Lucich Károly altengernagy 1868. március 10-én született Pozsonyban. 1888-ban végezte el a Haditengerészeti Akadémiát. A harminc évig tartó haditengerészeti pályafutása alatt többek között részt vett a Saida korvett nyugat-indiai és észak-amerikai útján, a kínai bokszerlázadás leverésében és Montenegró blokádjában. 1896-ban került először a Dunára, ahol előbb a Szamos monitor első tisztje, majd az „A" őrnaszád parancsnoka lett. Két alkalommal, 1903-1906 és 1914-1917 között is parancsnoka volt a Duna-flottillának, 1918-ban ismét visszavezényelték a tengerre, ahol a Fiumei Tengerkerület parancsnoka lett. Október 31-én kiutasították Fiuméból, hazautazott Budapestre. 1952. március 13-án hunyt el, az erdőbényei katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Ferenczi Béla altábornagy 1857. február 21-én született Erdőbényén. 1875-ben végzett a fiumei Haditengerészeti Akadémián. A tizenkilenc évig tartó haditengerész pályafutása során többek között részt vett a Dandolo korvett brazíliai és észak-amerikai missziós utazásán, a Donau korvett gyakorlóútján a Földközi tengeren, szolgált a Kerka ágyúnaszádon és a Habsburg páncélos fregatton. 1894-ben átlépett a Magyar Királyi Honvédségbe, majd 1903-ban lett a Ludovika Akadémia tiszti tanfolyamának parancsnoka, a Katonai Becsületügyi Tanács, és a Katonatudományi Egylet elnöke. A világháborúban betegsége miatt már nem vett részt, 1918.április 8-án, Sátoraljaújhelyen hunyt el, szülei mellé temették az erdőbényei református temetőbe.

Fotó: a szerző felvételei