Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több ezren a győri laktanyában

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. május 15. 7:22

Tizenötödik alkalommal rendezett családi és nyílt napot az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Győrben, május 13-án, szombaton. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek az alakulatnál rendszeresített haditechnikai eszközökkel, a harcászati, fegyveres- és alaki bemutatók mellett pedig egész nap izgalmas programokon vehettek részt.

1596032111

„A honvédség nem egy különálló szervezet, hanem a társadalom része. Ugyanazokat a célokat szolgáljuk a saját területünkön. Fontos, hogy a honvédség és a civil szféra közötti kapcsolat megerősödjön, ezért nyitottuk ki kapuinkat, betekintést engedve a mindennapjainkba és az életünkbe" − mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Könczöl Ferenc ezredes, a rakétaezred parancsnoka, aki a kapuban köszöntötte az elsőként érkezőket.

A likócsi laktanyában a szervezők változatos programokkal, a korábbi évekhez képest pedig számos újdonsággal várták az érdeklődőket. A hagyományos zászlófelvonást követően idén először egy légvédelmi gépágyú is eldördült.

1596032112

Az ünnepélyes megnyitót követően, az érdeklődő nagyközönség a Budapest Helyőrség Zenekar koncertjét hallgathatta meg Nagy Zsolt százados karmester vezényletével, amit az MH EUFOR kontingens 21. váltásának harcászati bemutatója követett. Az EUFOR katonái egy ellenőrző-áteresztő pontot üzemeltettek, amit botokkal felszerelkezett tüntetők támadtak meg. A tömegkezelő erők hatékonyan leverték a lázadó csapat fellépését, a közönség első soraiban izguló fiatalok pedig hazavihették a fűben megbújó töltényhüvelyeket.

1596032112

A program itt nem ért véget, hiszen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység és a Honvéd Díszzászlóalj Különleges Díszelgő Csoport fegyveres és alaki bemutatót is tartott.

„Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred a Magyar Honvédség egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi alakulata, így elsődlegesen hazánk légvédelméért felel. A kiemelt fontosságú polgári, ipari objektumok és a harcoló szárazföldi csapatok légvédelmi rakéta oltalmazását látja el" – hangzott el a rendezvényen.

1596032112

A látogatókat – többek között – légpuskalövészet, airsoft, paintball, lézeres céllövölde, rakétaindító- és repülőgép-szimulátor, valamint kézigránát-célbadobás várta, a haditechnikai bemutatón pedig lehetőségük volt bemászni a „fémszörnyekbe" és felpróbálhatták az egyenruhákat is. A fegyverzeti anyagok bemutatója mellett az érdeklődők szétnézhettek az alakulat csapatmúzeumában, a könyvek iránt érdeklődőket pedig a Zrínyi Kiadó munkatársai várták.

Fotó: Cseszreginé Csekei Judit százados, Miklós Máté törzsőrmester ésa szerző felvételei