Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylő robbantott Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 14. 21:45

Legalább huszonöten meghaltak öngyilkos merényletben Pakisztán lázongó Beludzsisztán tartományában, a támadásban megsebesült a pakisztáni szenátus alelnöke is – közölték helyi tisztségviselők.

A robbantás célpontja az alelnököt, Maulana Abdul Gafúr Hajdarit szállító konvoj lehetett. A hatóságok szerint az öngyilkos merénylő a konvoj mellett robbantotta fel magát a tartományi székhelytől, Kvettától 50 kilométerre található Masztungban. Hajdari sofőrje életét vesztette a támadásban. Egyelőre nem tudni, hogyan sikerült a merénylőnek megközelítenie a konvojt.

Legalább 35 sebesült van, közülük tíznek az állapota válságos – tette hozzá egy helyi egészségügyi tisztségviselő. Az alelnök könnyebben sebesült meg.

„Sok az áldozat, mert sokan utaztak a konvojban" – mondta el a Reuters hírügynökségnek telefonon Hajdari.

Hajdari a Dzsamiat-i-Ulema-i-Iszlam jobboldali szunnita iszlamista tömörülés tagja, amely részt vesz Navaz Sarif miniszterelnök koalíciós kormányának munkájában.

Egyelőre senki sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Az Afganisztánnal és Iránnal határos Beludzsisztánban több lázadócsoport tevékenykedik. A tálibokon és az iszlamistákon kívül szeparatista szélsőségesek is aktívak a térségben, akik nagyobb részesedést szeretnének maguknak az energiahordozókban gazdag tartomány bevételeiből.