Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túlélték…

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2014. december 16. 11:08

A litvániai Baltic Training 2014 elnevezésű gyakorlaton részt vevő magyar katonák a napokban téli, illetve túlélési gyakorlatot hajtottak végre a Panevėžysben található laktanyában.

Az utolsó kiképzési héten a magyar lövészszázadot alkotó MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái a nem sarkköri területen történő téli és túlélési felkészítést hajtottak végre. A kanadai oktatókkal együtt a litván kiképzők olyan túlélési szituációkat mutattak be, amelyek a téli helyzetekben is előfordulhatnak. Sajnálatos módon a téli felkészítés egyik része, a sífutás az időjárás, egészen pontosan a hó hiánya miatt elmaradt. 

1595984485

Az első napon a kanadai Királyi Ezred 3. zászlóaljának katonái bemutatták a felszereléseiket és azok használatát, illetve beszéltek a sarkkörökhöz közeli téli kiképzéseik során szerzett tapasztalataikról is.
Másnap a litvániai kiképző központból érkező előadó ismertette azokat az alapvető felszerelési tárgyakat, amelyekre a túléléshez normál és extrém körülmények között szükség lehet. Ezt követően a gyakorlati végrehajtás során menet közben például vizet kellett elővenni a hátizsákból, vagy rövid megállás közben ruházatot kellett cserélni.

A hosszú távú gyakorlatot megelőző napon a század kijelölt állománya öt különböző foglalkozási helyen vett részt, ahol felkészítették a katonákat a gyakorlatra és a téli körülményekre. A kanadai oktatók a King Mindaugas Huszárzászlóalj kiképzőivel közösen alapvető túlélési technikákat mutattak be, mint például a menedéképítés, a tűzgyújtás, az élelemszerzés és a rejtekhelykészítés. A nap legérdekesebb része a lékbe ugrás, illetve az onnan történő kijutás volt, ami nagy kihívást jelentett az összes résztvevőnek.

1595984486

A kiképzési hét zárásaként egy 24 órás menetet hajtottak végre a magyar katonák, amely során 40 kilométert teljesítettek. A nappali menet alatt a kijelölt pontok érintésével a héten elsajátított fogásokat kellett bemutatni az instruktoroknak, ahol a fő feladat az ismeretlen terepen történő tájékozódás volt. Az éjszakai végrehajtásnál a rejtett mozgáson volt a hangsúly, hiszen a litván fél által felállított ellenséges erők szerepét eljátszó csoport, illetve a két keresőkutyás rendőrjárőr nehezítette az előrehaladást. Ettől függetlenül a megindult kilenc csapat közül négy csoportot kaptak el az ellenséges erők, a többiek sikeresen átjutottak a körbezárt területen. Akiket „elfogtak", azok természetesen folytatták a feladatot, de át kellett adniuk az egyik felszerelési tárgyukat.

A gyakorlattal kapcsolatban Vastag Gábor százados, a Litvániába kiküldött magyar erők századparancsnoka elmondta, hogy „mindenki nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzett, hiszen Magyarországon ilyen jellegű felkészítésen még nem vettek részt a katonák. Ez egy nagyon jó kiképzés volt, és a katonáknak valamilyen szinten az is motivációs erőt adott, hogy ezt a feladatot is sikeresen akarták végrehajtani."

Ezzel a kiképzéssel véget ért a „Baltic Training 2014" gyakorlat, és megkezdődött a magyar katonák hazacsoportosítása.

1595984486

Fotó: Facebook