Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz pörgés fékezte le a fegyvereladások lassulását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 16. 12:10

Az orosz fegyvergyártó cégek 20 százalékkal fellendülő eladásai ellensúlyozták 2013-ban a más országok fegyveriparában tapasztalható visszaesést, nagyrészt a Kreml hadseregkorszerűsítési törekvéseinek köszönhetően – írja a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

Siemon Wezemannak, a SIPRI kutatójának megállapítása szerint az orosz számok kellően erősek voltak ahhoz, hogy lelassítsák a globális fegyverkereskedelemben három éve zajló visszaesést, ami főleg az Egyesült Államok haderejének Irakból és Afganisztánból való kivonása, valamint az európai gazdasági válság miatt következett be.

„Az orosz vállalatok eladásainak figyelemre méltó növekedése 2012-2013-ban nagyrészt azoknak a szakadatlan befektetéseknek volt köszönhető, amelyeket a kormány a 2000-es években a hadsereg beszerzéseire fordított" – teszi hozzá Wezeman.

Vlagyimir Putyin elnök 2000-es hatalomra kerülése óta növeli a védelmi kiadásokat, hogy újjáépítse a hadsereget, ami az egyik központi eleme az ország nemzetközi pozíciói helyreállítását célzó erőfeszítéseknek. 2004 és 2013 között Moszkva több mint duplájára növelte az ország katonai büdzséjét.

A világ száz legnagyobb fegyvergyártó vállalatáról (Kína kivételével) készített éves SIPRI-felmérés azt mutatja, hogy az együttes forgalom 2 százalékkal 402 milliárd dollárra csökkent 2013-ban, a 2012-es év 4,2 százalékos visszaesése után.

A világ legnagyobb szállítói közé tartozó amerikai és kanadai cégek eladásai tovább csökkentek, míg Nyugat-Európában vegyes a kép, mivel Franciaországban nőttek, Nagy-Britanniában stagnáltak, Olaszországban és Spanyolországban viszont csökkentek a fegyvereladások.

Wezeman a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az európai visszaesés egy részét a kisebb katonai fenyegetettség benyomása okozta. „2014-ben azonban változni kezdett a fenyegetettség percepciója. Az orosz lépések sok európai országot felráztak… Ez valószínűleg bővülő beszerzésekben fog megnyilvánulni 2015-től" – mondta.

Oroszország márciusban elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, és a nyugati hatalmak vádjai szerint támogatja és fegyverekkel látja el a kelet-ukrajnai szeparatista lázadókat, bár e vádakat Moszkva visszautasítja.

A SIPRI adatai szerint a legnagyobb arányú, 118 százalékos növekedést az orosz Tactical Missiles Corporation (Harcászati Rakéta Társaság) eladásai mutatták, megelőzve ezzel a szintén orosz Almaz-Antey 34 százalékos növekedését. Utóbbi ugyanakkor a 12. helyre került az árbevétel szerint kialakult globális rangsorban, amelynek „első tíz helyét a hidegháború vége óta kizárólag amerikai és európai gyártók foglalják el".

A 2013-as rangsor élén a Lockheed Martin áll, megelőzve a szintén egyesült államokbeli Boeinget és a brit BAE Systems céget.

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet erős növekedést mért egyes feltörekvő piaci fegyvergyártóknál is, köztük dél-koreai, brazil és török cégeknél.

A kutatás nem tartalmazza a Kínában működő gyártók forgalmát, arra hivatkozva, hogy erről nem állnak rendelkezésre megbízható adatok.