Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új tanterem a jövő honvédjeinek

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. május 21. 20:44

A honvédelmi nevelés kapcsán a diákoknak azt is meg kell érteniük, hogy a haza nemcsak történeti zárvány, vagy politikai kifejezés – mondta Vargha Tamás Székesfehérváron, május 21-én.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az Árpád Szakképző Iskola új szaktantermének átadásán úgy fogalmazott, hogy „a haza az identitás szerves összetevője, egy olyan belső állapot, amelyben ott van a család, a történelem, ott van az anyanyelv és ott van a jövő lehetősége is."

1595954465

A Katonasuli-program a Honvédelmi alapismeretek című tantárgy bevezetésével kezdődött az intézményben. Egy szaktanterem kialakításával sikerült interaktívvá tenni a honvédelmi ismeretek tanítását és tanulását. A terem felszerelése felajánlásokból gyűlt össze. Fő segítő a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) volt, amely eszközöket adott, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred pedig szakmai segítséget nyújtott az iskolának. Mindezek mellett magánszemélyektől és leszerelt vagy nyugalmazott katonáktól érkeztek felajánlások.

Ábrahám Norbert, az intézmény igazgatója úgy fogalmazott: a Katonasuli-program egyrészt egy életutat, egy továbbtanulási irányt és lehetőséget jelent a diákoknak. Másrészt egy olyan fajta életszemlélet és gondolkodásmódot ismertet meg az érdeklődő gyerekekkel, amiből akkor is előnyük származik, illetve erőt meríthetnek az életük során, ha esetleg nem valamilyen egyenruhás testületnél fognak dolgozni felnőttként. És ebben lesz óriási segítségünkre az új tanterem – tette hozzá az igazgató.

Fotó: a szerző felvételei